Archive for the ‘Egyéb kategória’ Category

Küzdjenek örömmel más emberért

Posted on: május 12th, 2020 by wp_bajai No Comments

Az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak, hivatásukért hálával tartozunk nekik, hangsúlyozta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége az ápolók nemzetközi napja alkalmából.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet előtt tartott ünnepségen az ápolók munkáját méltatva kiemelte: „ezt a jó szívet” szeretné megköszönni az ápolók nemzetközi napjához, illetve az ápolók és szülésznők nemzetközi évéhez is kapcsolódva. A koronavírus-járványra utalva úgy folytatta, hogy nemcsak ezért napért és a rendkívüli évért, valamint a megfeszített munkáért tartozunk köszönettel és hálával számukra, hanem teljes hivatásukért. Herczegh Anita szerint a jelenlegi járványhelyzetben a betegek és rászorulók önzetlen segítésének készségét, képességét kellene eltanulni az ápolóktól.

Polaneczky Judit, az intézet ápolási igazgatója köszönetet mondott azoknak a tanítóknak, idősebb kollégáknak, akik „sokat hozzátettek ahhoz, hogy mi igazi ápolók legyünk”. A jövő ápolóinak azt üzente, hogy találják meg a hivatáseszmét és küzdjenek örömmel a másik emberért.

Andréka Péter főigazgató a többi között hangsúlyozta, hogy az ápolókat nemcsak a keddi nemzetközi napon, hanem egész évben kell ünnepelni és segíteni munkájukat, ahogy ők is segítik az orvosokét.

Az ápolók nemzetközi napját minden év május 12-án ünneplik a 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern ápolónőképzés megalapozója emlékére. A Bajai Szent Rókus Kórházban is minden évben megünnepelték a jeles napot, ám idén a nyilvános megemlékezés elmaradt a járvány miatt.

Herczegh Anita virággal köszönt ápolókat az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott ünnepségen
Fotó:  MTI/Bruzák Noémi


Telefonos konzultáció

Posted on: május 4th, 2020 by wp_bajai No Comments

Telefonos előjegyzés útján indulhatnak újra a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészet ellátás, jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn. Kásler Miklós kiemelte, a főszabály az, hogy a páciensnek telefonon kell időpontot kérnie az adott ellátásra, óránként négy beteg ellátására lesz lehetőség, és minden beteg és vizsgálat után fertőtleníteni kell a helyiséget.

A Bajai Szent Rókus Kórház az alábbi telefonszámokat tette közzé a konzultációk érdekében!

Telefonkönyv

További felajánlásokat is várnak

Posted on: április 18th, 2020 by wp_bajai No Comments

Baja lakói és vállalkozói ismét megmutatják, hogy összefognak a bajban. A veszélyhelyzetben mindenki kiemelten fontosnak tartja a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozók munkáját.

A mentőállomás dolgozóit hét közben az önkormányzat látja el élelemmel, hétvégén pedig rendre érkeznek a felajánlások. – Március végén Korcsmár Tamás az Alisca Bau Zrt. és a Dózer 2004 Kft. együttműködésével több adagnyi babgulyást, kenyeret, ásványvizet, valamint 60 maszkot ajánlott fel a mentőállomás és a kórház gyermekosztálya dolgozóinak. Örömmel segítettünk a szállításban, kiosztásban. Azóta szinte minden hétvégére akadt felajánló: a Tetrabbit Kft. által kínált nyúlcombokból a Radnóti kollégium konyháján Lazányi Krisztina készített ebédet a mentősöknek, a húsvéti hétvégén pedig a Miháli Húsbolt ajánlott fel saját termékeket. Csatlakozott édességekkel a D-R Közműépítő Kft., míg az Első Bajai Rétesház bejelentette: a veszélyhelyzet lejártáig minden héten számíthatunk az adományukra – sorolta Szekérné Dikán Edina önkormányzati képviselő, aki a szociális bizottság elnökeként koordinálja a felajánlásokat és a kiszállítást.

Április 18-án Preininger Rozália önkormányzati képviselő anyagi támogatásával készült el a mentősök ebédje a Baja Marketing Kft. konyháján: csülök pékné módra, amelyhez rétes is járt. A kiszállításban Némedi István, a Baja Marketing Kft. igazgatója segített.

– Hálásak vagyunk minden segítségért, szeretnénk, ha a szolidaritási akció folytatódhatna a veszélyhelyzet végéig. Aki szívesen segítene a mentősök és egészségügyi dolgozók hétvégi ellátásában, vagy rászoruló családokon, jelezze ímélen (dikanedina@gmail.com), de a közösségi oldalaimon is hagyhat üzenetet – összegezte a képviselő.

Minőség és mennyiség

Posted on: április 17th, 2020 by wp_bajai No Comments

Rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelés a Bajai Szent Rókus Kórházban.

A készletet megtekintettea Magyar Orvos Kamara képviseletében dr. Ivók Csaba főorvos is a kórházparancsnokkal együtt. Érdeklődésünkre elmondta: meggyőződtek róla, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű védőfelszerelés áll rendelkezésre. „Hetente érkezik szállítmány, tehát mondhatom, hogy folyamatos az ellátás. Jelenleg 1,5-2 hétre elegendő védőfelszerelés van raktározva. Mondhatom, hogy komolyabb ellátásra, nagyobb betegszámra is alaposan felkészültünk. Nagyon fontos a dolgozók védelme, erre különösen odafigyelünk!”:

A bajai kórházban megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelés áll rendelkezésre (illusztráció)

Köszönetet mondanakKöszönetet mondanak

Posted on: április 10th, 2020 by wp_bajai No Comments

Nagyméretű molinót ki a kórház bejáratához az Amve–A Mi Városunk Egyesület. A táblával arra szeretnének emlékeztetni, hogy mindannyian hálával tartozunk azoknak, akik a vészterhes időkben a frontvonalban harcolnak a vírus ellen.

Az egészségügyi dolgozók nap mint nap saját és szeretteik életét kockáztatják a lakosság védelmében. Ők az igazi hősök! – hívja fel a figyelmet a molinó, amely az ünnepi ügyeletek során valószínűleg még nagyobb vigaszt nyújt mindazoknak, akik kénytelenek az egészségügyi intézményben tölteni az ünnepet.

Kardiológiai távkonzultáció

Posted on: április 9th, 2020 by wp_bajai No Comments

Tisztelt Betegeink!

A jelenlegi járványügyi helyzetben, amikor a betegekkel fizikailag nem célszerű találkozni, gondot jelent a kardiológiai betegek egészsége, ezért a Bajai Szent Rókus Kórház Kardiológiai szakrendelése az előjegyzett vizsgálatok helyett távkonzultációs lehetőséget ajánl fel a páciensek részére.

Rendelési időben állandó telefonos és internet konzultációs lehetőséget kínálnak a kardiológusok.

Dr. Major Tamás79/422-233/3707E-mail: kardiomajor@bajakorhaz.hu
Dr. Fikker Krisztina79/422-233/2703E-mail: kardiofikker@bajakorhaz.hu
Dr. Sziegl Zsuzsanna79/422-233/3207E-mail: kardiosziegl@bajakorhaz.hu

Az alábbi elérhetőségeken rendelési időben 7:00-15:00 tudják keresni a szakorvosokat.

Tisztelettel:

Bajai Szent Rókus Kórház

Dr. Tóth Gábor sk.

Főigazgató

Még több maszkot kaptak

Posted on: április 8th, 2020 by wp_bajai No Comments

Újabb jelentős mennyiségű adomány érkezett a Bajai Szent Rókus Kórházba: az Axiál Kft. képviselője április 8-án több doboznyi ffp2-es típusú maszkot adott át dr. Tóth Gábor főigazgatónak. Az intézményvezető elmondta: a kórház ellátása védőfelszerelések tekintetében folyamatos és megfelelő, de mivel a járványnak még senki sem látja a végét, azt sem lehet felbecsülni, mekkora mennyiségű felszerelésre lesz szükség. Így minden adományt nagy örömmel fogadnak. – Nagyon fontos a betegek és a dolgozók biztonsága, ami nálunk maximálisan megvan, de mindig fokozható. A jövőben várhatóan emelkedik a betegek száma, minden helyzetre fel kell készülnünk. Köszönjük az Axiál Kft.-nek és dr. Fodor Gyöngyinek, hogy évek óta folyamatosan támogatja intézményünket.

Az Axiál Kft. részéről Baksa Zoltán (üzemfenntartási részleg) adta át a maszkokkal együtt a vezetőség jókívánságait, kiemelve: a cég számára mindig is fontos volt a segítségnyújtás. Hozzátette: alkalmazottaikat és azok családtagjait is ellátták a megfelelő védőfelszereléssel.

Dr. Tóth Gábor azt is elmondta: a kórházban jelenleg nem ápolnak koronavírussal fertőzött beteget, és egyetlen vizsgálat sem igazolt vissza pozitív esetet, a védőfelszerelést azonban már gyanú esetén is alkalmazni kell.

Halászlé a krónikus belnek és a mentősöknek

Posted on: április 8th, 2020 by wp_bajai No Comments

Baján közösségi összefogással igyekeznek megoldani az egészségügyi dolgozók folyamatos ellátását: több cég, vállalkozó, szervezet és magánszemély is felajánlotta segítségét, amelyet a Baja Marketing Kft. koordinál, így rendszeresen tudnak meleg ételt és további ajándékokat szállítani a kórházi osztályok számára.

– Baját nem győzheti le a járvány! – jelentette ki Metzger Krisztina, a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesülete tagja április 7-én, a Bácskai Kultúrpalota udvarán, ahol Gyurkity TamásHorváth ÁrpádÁdám PéterIkotity József és Pekanov Máté (mindannyian többszörös halfőző bajnokok) társaságában lobbantotta fel a lángot több bogrács alatt. Az egyesület tagjai úgy döntöttek: bajai halászlét készítenek el a mentőszolgálat, valamint a krónikus belgyógyászati osztály dolgozói számára. Gondoltak a Baja Marketing Kft. dolgozóira is, akik jelenleg főként a járványvédekezésben dolgoznak, nekik is jutott a hungarikumból.

35 kg hal felhasználásával 70 adag készült, nem csekély előkészületi munkával. – Ezzel az akcióval is szeretnénk felhívni a figyelmet a halfogyasztás fontosságára, a magyar hal kitűnő minőségére, az összefogás erejére és nem utolsó sorban a hungarikumkra. Helyi civilként és lokálpatriótaként nagyon fontosnak tartottuk, hogy csatlakozzunk az akcióhoz – fogalmazott Metzger Krisztina. Az egyesület tagjai buzdító levelet is írtak a kedvezményezett intézmények számára.

Ádám Péter hozzátette: Metzger Krisztina és Ikotity József ötletét az egyesület vezetősége támogatta, többen azonnal vállalkoztak főzésre is. A versenyek és a rendezvények elmaradnak, így külön öröm, hogy jótékonysági céllal együtt főzhetnek, természetesen a biztonsági előírások betartása mellett.

Az étket a Baja Marketing Kft. dolgozói szállították ki a lehető legbiztonságosabb körülmények között.

Energiára szükség van

Posted on: április 2nd, 2020 by wp_bajai No Comments

Tíz karton élelmiszerrel segíti a Foody Kft. a sürgősségi osztály munkáját.

Segítő szándékkal érkeztek a cég képviselői április 2-án a Bajai Szent Rókus Kórházba. A Foody Kft. ügyvezetője, Szabó Szabina elmondta: más bajai vállalkozások is igyekeznek segíteni a járvány idején, így ők is támogatják a frontvonalban dolgozókat. „Zömmel helyben készült, egészséges termékeket hoztunk. További segítséget is szívesen nyújtunk, de reméljük, már nem lesz rá szükség.”

Dr. Fenyő József, az SBO osztályvezető főorvosa kérdésünkre elmondta: fogytak pár kilót az elmúlt napokban az osztály dolgozói, jól jön az adomány. „Felkészültünk a rohamra, az előőrsök már jelentkeztek. Plusz energiát ad az ajándék. Sok munkánk volt az elmúlt napokban, de az osztályon remek kollégák dolgoznak, mindenki bátor és tettre kész.”

A főorvos hozzátette: az este 8 órás zenés taps azt bizonyítja, hogy megvan a kellő összefogás. „Jó magyarnak lenni!”.

Az ajándékot dr. Tóth Gábor főigazgató is megköszönte a vállalkozásnak

Kórházparancsnokok érkeztek

Posted on: március 31st, 2020 by wp_bajai No Comments

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok, mondta a honvédelmi miniszter hétfő. A héten további vállalatoknál jelennek meg a honvédelmi irányító törzsek.

Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot. Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás.

A kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.

Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport – amelynek ő a vezetője – felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók.

Kiemelte: több száz létfontosságú vállalat van. Közülük első körben 139-et választottak ki. Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki.

WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől