Posted on: július 15th, 2020 by wp_bajai No Comments
Előrelépés történt a kórházak gazdálkodásában, a huszonnégy vizsgált intézményből tizenhat kialakította a gazdálkodásban rejlő kockázatok kezelésének módját, és megteremtette a közpénzekkel és az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős, korrupciótól védett gazdálkodás garanciális feltételeit 2017 után, közölte az Állami Számvevőszék július 14-én.
A közlemény szerint az ÁSZ az intézmények
2015-2017. közötti gazdálkodásának szabályozottságát, a beszámoló elkészítését,
és annak leltárral való alátámasztottságát, valamint az előirányzatokkal való
gazdálkodást ellenőrizte.
A vizsgálatból kiderült, hogy 2017-ben az
ellenőrzött 24 egészségügyi intézményből 13 közepes, 11 pedig magas kockázatú
volt. Az intézmények 2015-2017-ben az éves költségvetési beszámolóban szereplő
mérlegtételek értékét nem támasztották alá leltárral, amelynek hiányában az
éves költségvetési beszámoló nem mutatott megbízható és valós képet vagyoni
helyzetükről. A kötelezettségvállalásokról szóló nyilvántartás vezetésének
hiányában nem teremtették meg a költségvetési előirányzatokkal való
szabályszerű gazdálkodás és felhasználás alapvető feltételeit.
Az ellenőrzött időszakban a belső
kontrollrendszer szabályszerű kialakításáról pedig csak három intézmény – a
Bajai Szent Rókus Kórház, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és a Szakorvosi
Rendelőintézet Szigetszentmiklós – gondoskodott.
Kiemelték: 16 intézmény már az ellenőrzés közben
javította a feltárt szabálytalanságokat, így csökkentek a pénzügyi és
vagyongazdálkodásukban rejtő kockázatok 2017 után. Továbbá előrelépés történt
az előirányzatokkal való szabályszerű gazdálkodásért és a beszámolási
kötelezettség szabályszerű teljesítéséért.
Posted on: július 13th, 2020 by wp_bajai No Comments
Köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis a Bajai Szent Rókus Kórház dolgozóinak a COVID-19 járvány elleni küzdelem során tanúsított együttműködésükért.
Posted on: június 7th, 2020 by wp_bajai No Comments
Továbbra is hatályban van a járványügyi védekezés keretében elrendelt, az ország valamennyi betegellátó intézményre vonatkozó látogatási tilalom, értesít közleményben a Bajai Szent Rókus Kórház.
Egyes, az egészségügyi törvényben meghatározott esetekben (pl. vajúdás, szülés ideje, fekvőbeteg gyermek ellátása), amelyek nem minősülnek látogatásnak, a járvány terjedésének megakadályozását szolgáló szabályok betartása mellett a hozzátartozó jelenléte továbbra is biztosított. Javasolják, hogy szükség esetén az intézmény érintett osztályával egyeztessenek az érdeklődők, olvasható az egészségügyi intézmény közleményében.
Posted on: június 4th, 2020 by wp_bajai No Comments
Egyes médiai felületeken megjelentek olyan közlések, mely szerint: „egyes kórházak, szülészetek túlreagálták a járványhelyzetet, szabályellenesen a szülést kísérő személyre is vonatkoztatták a látogatási tilalmat.”
A Bajai Szent Rókus Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya visszautasít minden ilyen tartalmú és jellegű közlést.
Kórházunk a járványveszély ideje alatt is folyamatosan biztosította – erre vonatkozó igény esetén –, hogy a vajúdás és a szülés alatt a kismamával lehessen az általa meghatározott nagykorú személy. E mellett ezekben az esetekben is indokolt a járványveszélyre való tekintettel a fertőzés elleni fokozott védelem biztosítása. Az érintett személyeknek kötelességük a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedésekben együttműködni, mint amilyen például a kézfertőtlenítés, a védőruha viselése, illetve fertőzési kockázat kizárására vonatkozó nyilatkozattétel.
Intézményünk valamennyi munkatársa hivatásának „legjavát” adva dolgozott és dolgozik a betegellátás folyamatosságának, zavartalanságának érdekében. Bajai Szent Rókus Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
Posted on: június 4th, 2020 by wp_bajai No Comments
Június 5-től, hétköznapokon (hétfőtől péntekig) 7-10 órakor az alábbi előírások betartása mellett vehetők igénybe laboratóriumi vizsgálatok a járóbeteg szakellátásban.
Háziorvosi, valamint a nem a Bajai Szent Rókus Kórház, hanem más egészségügyi intézmény szakorvosa által kiállított laboratóriumi beutalóval a beteg időpontot kérhet vérvételre a központi betegelőjegyzésnél (79/422-010). A beutalón szereplő naplósorszám rögzítését követően biztosítják az időpontot.
A laboratóriumi leletek kiadásának módja és időpontja változatlan, tudatta dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója.
Posted on: május 28th, 2020 by wp_bajai No Comments
Környezetbarát ózongenerátorokat kapott a bajai kórház, az eszközök a kórtermek fertőtlenítésére szolgálnak.
Újabb adományokkal gazdagodott a Bajai Szent Rókus Kórház, ezúttal az Optimum Solar Kft. segített. Dr. Tóth Gábor főigazgató május 28-án, csütörtökön vette át az eszközöket. Mint mondta, a vállalkozás egy hónappal korábban kereste fel, azt tudakolva, mire lenne nagy szükség az intézményben. – A légfertőtlenítő nagyon kellett, nehezen beszerezhető eszköz, és a koronavírus-járvány lecsengése után is használjuk majd. Behelyezve a szobába, mintegy fél óra alatt steril lesz helyiség.
Umenhoffer Andrea, az Optimum Solar Kft. marketingigazgatója kiemelte: bajai cégként fontos számukra, hogy segítsék a bajai kórházat. Miután egyeztettek a főigazgatóval, 12 darab környezetbarát ózongenerátort szereztek be. – Reméljük, hasznos lesz az intézménynek a légtisztító berendezés. Örülünk, hogy segíthetünk, hiszen a kórház dolgozói is nagyon sokat segítettek az embereknek az elmúlt hetekben.
Posted on: május 22nd, 2020 by wp_bajai No Comments
Mintegy 150 kiló szarvashúst főznek meg a bajai kórház konyháján. Az adományt arra is felhasználják, hogy népszerűsítsék az egészséges és finom vadhús fogyasztását.
Az állami tulajdonban lévő Gemenc Zrt. az Agrárminisztérium kezdeményezésére adja át a vadhúst a járvány-helyzetben példamutatóan helytálló bajai kórház dolgozói részére, mondta a május 22-i eseményen Fodermayer Vilmos erdőgazdálkodási és műszaki igazgató.
Zsigó Róbert államtitkár szerint megtapasztalhattuk az elmúlt hónapokban, milyen fontos az összefogás. „A bajai kórház dolgozói március közepe óta a frontvonalban vannak, értünk dolgoznak”, emelte ki a térség országgyűlési képviselője.
A Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója, dr. Tóth Gábor örömmel vette át a „szívet melengető” ajándékot, hangsúlyozva: sokat dolgoztak a kórházban, ahol jelentős mentális megterhelést okoztak az elmúlt hetek történései. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vadhús egészséges, ezért szeretnék népszerűsíteni. „Felvesszük a dolgozói étlapra, de becsempésszük a beteg étkeztetésbe is.”
„A tájegységi fővadászainak szervezésében vendégeljük meg a kórház dolgozóit munkájuk elismeréséül. A megyei vadászokkal és a programhoz csatlakozó segítőkkel így fejezzük ki nagybecsülésünket az egészségügyi dolgozóknak áldozatos helytállásukért”, tudatta Kammermann Péter tájegységi fővadász.
Géczy Zsolt
Mintegy 150 kiló szarvashúst adományozott a Gemenc Zrt. a bajai kórház dolgozóinak Fotók: Kelemen Áron
Posted on: május 21st, 2020 by wp_bajai No Comments
Megnyitják május 21-től, csütörtöktől a Bajai Szent Rókus Kórház Diagnosztika épületének bejáratát 7-10.30 óra között, hétfőtől péntekig. A belépés a Pokorny utca felől történik, amikor is pre-triaget követően lehet eljutni vérvételre, illetve az épületben lévő egyéb szakrendelésre. A kijárat a Rókus utcai főportán keresztül lehetséges.
„Kérem, hogy ezen bejáratot azok a betegek vegyék igénybe a fenti idősávban, akiknek ebben az épületben történik a vizsgálata”, olvasható a dr. Tóth Gábor főigazgató által kiadott közleményben.
A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy az új Belgyógyászati épületnél lévő főbejárat is megmarad, a belépés az intézménybe 10.30-tól kizárólag ott lehetséges pre-triaget követően. A Pokorny utca felöli bejárat továbbra is 0-24 órában működik.
Posted on: május 14th, 2020 by wp_bajai No Comments
1920. május 14-én Baján született Pákolitz József néven. A név magyarosítását gimnáziumi igazgatója kezdeményezésére tette meg a kor elvárásai szerint. A 18. században idetelepített sváb ősöktől származik, apja könyvkötő iparos volt. Az egyetemi éveket leszámítva egész életét városunkban töltötte.
1938-ban érettségizett a Ciszterci Rend Bajai III. Béla Reálgimnáziumában, ahol 8 évfolyamot végzett. Diplomáját 1944 júniusában kapta meg a Budapesti Pázmány Péter Egyetem Orvostudományi Karán. Két nap múlva dolgozni kezdett a Bajai Kórház Belgyógyászati és Járványügyi Osztályán. 1948-ban szakvizsgát tett Budapesten prof. Haynal Imrénél belgyógyászatból. Ám a tuberkulózis elleni hatékony küzdelem céljából arra kérték, a tüdőgyógyászat felé specializálódjon. Ehhez a bajai tüdőosztályon, a budapesti tüdőklinikán és az Országos Korányi Intézetben végzett szakmai és elméleti gyakorlatot, majd 1950. decemberben szakvizsgát szerzett „gümőkóros betegségek” témakörben.
1951. január 1-től 1989. decemberig vezette a Bajai Tüdőbeteggondozó Intézetet, majd 1994-ig nyugdíjasként részmunkaidőben dolgozott. Közben – egy miniszteri döntés alapján – 1952 májusától két éven át a Kalocsai Városi Kórház Tüdőosztály és Tüdőgondozó vezető főorvosaként dolgozott az ott kialakult szakmai és vezetői problémák miatt. 1995-2006 között több alkalommal vállalt hosszabb-rövidebb ideig helyettesítést.
Munkássága alatt történt meg az akkor népbetegségnek számító tuberkulózis felszámolása. A gümőkóros betegek gyógyítása, a fertőző források felkutatása, a BCG oltások bevezetése, a tüdőszűrő vizsgálatok megszervezése volt a feladata. A lakosság széles rétegeit érintő ernyőképszűrés területünkön 1957-ben valósult meg. Eredményeként a ’60-as évek második felére a tbc népbetegség jellege megszűnt, már csak egyedi esetek fordultak elő. Ezt követően alakult át a phthisiologia pulmonológiává, valamennyi tüdőbetegség kezelését, gondozását a tüdőgyógyászok vették át. Ezt a váltást Főorvos Úr nagyon élvezte, szakmai kiteljesedésként élte meg. Mindkét feladatban óriási érdemei voltak, Baja és vonzáskörzete járványügyi mutatói jobbak voltak az országos átlagnál.
A 1970-es években a Vízügyi Igazgatóság zenekarában hegedült, számos hangversenyt adtak, neves előadóművészeket szerveztek a város zenei életének felpezsdítésére. Néhány éve már nem játszik hangszeren, de zenei műveltsége széleskörű. Az interneten naponta kiváló művészek, zenekarok felvételeit hallgatja, élvezi. 1989 októberében néhány osztálytársával, az 1938-ban végzett öregdiákokkal megalapították a Bélás Baráti Kört, melynek 5 éven át első elnöke, majd sokáig vezetőségi tagja volt. A Baráti Kör alapítói volt osztályfőnökük, Gondán Felicián emlékére díjat hoztak létre, amelyet egy végzős diák a ballagáson vehet át.
A Bajai Kórház Millenniumi Évkönyvében a II. világháború alatti és utáni korszak eseményeit ő írta meg. A Bajai Honpolgár honismereti és kulturális folyóiratban többször publikált, elsősorban kórháztörténeti cikkeket.
1988-ban Baja Városért díjat, majd 2007 decemberében Baja Díszpolgára címet kapott. Szakmai munkáját 1986-ban Munka Érdemrenddel, 1989-ben Kiváló orvos címmel ismerték el. Több évtizedes tüdőgyógyászati tevékenységét 2010 októberében a Baján tartott Gondozási és Epidemiológiai Szekció értekezleten a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Schweiger Ottó emlékéremmel jutalmazta.
2018 májusában a Bélás Baráti Kör ünnepelte meg 80 éves érettségi találkozóját a gimnáziumban, sajnos már csak ő érte meg ezt a kort az osztályából.
Rendkívüli adottságokkal rendelkezik, a mai napig rendszeresen olvas hazai és nemzetközi szakirodalmat, szépirodalmat és hallgat klasszikus zenét. Emellett szenvedélyes bridzs játékos, naponta több órán át az interneten kapcsolódik be a játékba, korábban évekig versenyekre is járt.
A Főorvos Úr a háború előtt született, klasszikus értelemben vett „Igazi Úriember”.
Széleskörű általános műveltséggel, humánummal rendelkező orvos, akit mind kollégái, utódai, mind volt betegei mélységesen tisztelnek, szeretnek.
Isten éltesse körünkben még sokáig jó egészségben! Természetesen személyes köszöntést terveztünk, ám a járványhelyzet ezt jelenleg nem engedi meg. Később feltétlen sort kerít rá a Bajai Szent Rókus Kórház vezetősége, kollektívája.
Legutóbbi hozzászólások