Archive for február, 2025

A Bajai Szent Rókus Kórház ünnepségen köszöntötte Dr. Szendrényi Vilmost

Posted on: február 26th, 2025 by Borbély Zsanett No Comments

Baja, 2025. február 25. – A Bajai Szent Rókus Kórház szűk körű ünnepség keretében köszöntötte Dr. Szendrényi Vilmost, a Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosát, aki négy évtizedet átfogó kimagasló szakmai pályafutást követően nyugdíjba vonul.

Egy rövid sajtótájékoztatóval egybekötött rendhagyó főorvosi értekezlet keretében a helyi szakmai közösség hivatalosan is elismerését fejezte ki Dr. Szendrényi Vilmos munkássága iránt. A kórház vezetése és kollégái tisztelettel adóztak a főorvos évtizedes elkötelezettsége, kiemelkedő szakmai eredményei és a páciensek iránti elhivatottsága előtt.

Dr. Szendrényi Vilmos 1984-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, majd 1997-ig az I. számú Sebészeti Klinikán dolgozott. Pályafutása Dunaújvárosban folytatódott, ahol 2010-ig osztályvezető főorvosként tevékenykedett. Ezt követően a Bajai Szent Rókus Kórházhoz csatlakozott, ahol a sebészeti profil vezetőjeként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.

A 2025. február 25-én megrendezett értekezlet alkalmával, a helyi sajtóorgánumok jelenlétében Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója egy egyedi emlékplakettet adott át Dr. Szendrényi Vilmosnak a sebészeti területen nyújtott kiemelkedő munkájának elismeréseként. A plakett egy gyantába ágyazott szikét ábrázol, amely szimbolikusan is kifejezi a sebészeti szakma iránti elhivatottságát.

Az átadás során Dr. Tóth Gábor a kórház munkatársai nevében kifejezte háláját, és hangsúlyozta, hogy Dr. Szendrényi Vilmos kiemelkedő szakértelme és elhivatottsága nagy hatással volt az intézmény szakmai munkájára, és példája továbbra is inspirálni fogja a jövő generációit.

A Bajai Szent Rókus Kórház vezetése és dolgozói ezúton is köszönetüket fejezik ki Dr. Szendrényi Vilmos főorvos úrnak hosszú évtizedeken át végzett áldozatos munkájáért, és békés, örömteli nyugdíjas éveket kívánnak neki.

 

Új időpontfoglalási szolgáltatás a Bajai Szent Rókus Kórházban

Posted on: február 17th, 2025 by Borbély Zsanett No Comments

2025.02.17. – A központi betegelőjegyzés újabb telefonvonallal bővült, ezentúl a 06-20/579-9259-es számon is foglalhat időpontot a járóbeteg szakrendelésekre a kórház telefonos ügyfélszolgálatának segítségével!

Az új szolgáltatással az intézmény a lakosság számára szeretné egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni az időpontfoglalást, melyre az alábbi módokon van lehetőség a központi betegelőjegyzésen keresztül:

  • Telefonon: 06-79/422-010,
  • mobil telefonon: 06-20/579-9259,
  • személyesen: az új belgyógyászati épülettömb földszintjén, a Pokorny utcai főbejáratnál.

 

Munkanapokon, munkaidőben:

  • hétfőn 07:00-16:00,
  • kedd-szerda-csütörtök napokon 07:00-15:00,
  • pénteken 07:00-14:00 óra között.

Tájékoztatjuk a vonalas számot hívókat, hogy a beérkező hívásokat a rendszer sorolja és várakozás közben a vonal kicsengő hangot ad. Ezúton kérjük szíves türelmüket a várakozás során, illetve javasoljuk, hogy újrahívás helyett tartsák a vonalat, hiszen újratárcsázás esetén a rendszer ismét a sor végére sorolja a hívót. Amennyiben sikertelen a hívás kérjük, próbálkozzon a megadott időpontokon újra. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a betegelőjegyzés munkatársai a hívásokat minden esetben fogadják és igyekeznek a bejövő megkeresésekre a lehető leghamarabb válaszolni.

Amennyiben nem tud megjelenni a korábban lefoglalt időpontjában a vizsgálaton, szakrendelésen, kérjük, jelezze felénk a megadott telefonszámokon vagy az idopontlemondas@bajakorhaz.hu email címen vagy a https://bajakorhaz.hu/idopont-lemondas/ űrlapon a betegellátás hatékonyságának növelése érdekében. A lemondó üzenetben szerepeljen a név, születési idő, szakrendelés vagy vizsgálat megnevezése, a lemondásra kerülő időpont, és ha beutalóval rendelkezik, akkor legyen kedves a naplósorszámot is megadni.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy egyes szakrendeléseken maguk adják az időpontot rendelési időben, szakrendelések és mellékeik: https://bajakorhaz.hu/betegellatas/jarobeteg-ellatas/

Időpontfoglalásra lehetőség van az Egészségablak (EESZT) mobilalkalmazáson keresztül is, erről itt tájékozódhat: https://www.eeszt.gov.hu/hu/eeszt-mobilalkalmazas

Türelmüket és együttműködésüket köszönjük!

Bővebb tájékoztatást honlapunkon találhat: https://bajakorhaz.hu/betegellatas/idopont-foglalas-betegelojegyzes/

Fotó: Pexels

Ma tartják az epilepszia világnapját

Posted on: február 14th, 2025 by Borbély Zsanett No Comments

2025.02.14. – Kevesen tudják, hogy február 14-e nem csupán a szerelmesek napja, hanem az epilepszia világnapja is. A közös pontot Szent Bálint személye jelenti, aki mind a szerelmesek, mind a lelki betegek és epilepsziával küzdők védőszentje.

Szent Bálint – más néven Szent Valentinus – neve erőt, kitartást és szentségben állhatatosságot jelent. Története több legendából szövődött össze, amelyekben visszatérő motívum a gyógyító erő és a szerelmesek titokban történő esketése is. Nem olyan meglepő, hogy alakja és a hozzákapcsolódó ünnepkör ilyen sokoldalú vált napjainkra.

Erről az összefonódásról tanúskodik az is, hogy a Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IBE) 1997-ben február 14-ére, Szent Bálint napjára tűzte ki az epilepszia világnapját.

A betegségről általánosságban elmondható, hogy olyan krónikus központi idegrendszeri kórállapot, amelyet rövidebb-hosszabb ideig ismétlődő, átmeneti spontán rohamok jellemeznek. Számos formáját ismerjük, az osztályozás során több szempontot is figyelembe vesznek: az egyik a kiváltó okokat határozza meg, azt, hogy mitől alakult ki a betegség (agyi sérülés, fejlődési rendellenesség, agydaganat, stb.), a másik pedig az agyterületet nevezi meg, vagyis azt, hogy az agy melyik része, lebenye érintett.

Az epilepszia megállapítása és kezelése az ideggyógyászaton belüli speciális szakértelmet igénylő feladat. Az érintettek, a tudósok és a szakemberek közös célja, hogy ez a tartós betegség lehetőség szerint minél kevésbé befolyásolja a betegek mindennapjait, társadalmi, magánéleti részvételét és megéléseit.

Az epilepsziát számos tévhit övezi, amelyek alkalmasak a betegek megbélyegzésére, éppen ezért fontos, hogy azok is tisztában legyenek néhány alapinformációval róla, akik nem érintettek közvetlenül benne.

Fontos leszögezni, hogy az epilepszia önmagában nem vezet szellemi elbutuláshoz, őrülethez, vagy agresszivitáshoz. Az epilepszia egyáltalán nem, vagy csak elenyésző mértékben befolyásolja a munkaképességet. A betegek nagy része teljes életet élhet, dolgozhat, családot alapíthat, és az sem kizárt automatikusan, hogy gépjárművet vezethessen. Ezekről a tévhitekről bővebben IDE kattintva tájékozódhat.

Az epilepsziás roham ijesztő lehet, így sokakban ellenérzést, félelmet vált ki. Fontos azonban, hogy ne essünk kétségbe, ha ilyen esettel találkozunk, ne fordítsuk el tekintetünket, hanem lehetőségeinkhez mérten támogassuk az érintettet és segítsünk. Erre több módszer is alkalmas lehet:

  • Maradjunk a beteg mellett, próbáljuk megnyugtatni!
  • Ne próbáljuk megszüntetni a rohamot! Ha már elkezdődött, minden külső beavatkozás sérüléseket okozhat!
  • Ne tegyünk semmit a beteg szájába, ne itassuk meg roham közben!
  • Védjük meg a beteget a sérülésektől, fektessük az oldalára, mihelyt a roham csillapodik!
  • Óvjuk meg attól, hogy méltatlan helyzetekbe kerüljön (vetkőzés), vagy az állapottal való visszaélésnek legyen áldozata (pl. lopás).

A lakosság epilepsziával kapcsolatos tudásának bővítése, a társadalmi nézőpontok formálása, a tévhitek eloszlatása mind az érintett betegek elfogadását támogatja, amiben valamennyiünknek fontos szerepe van. A legfontosabb, hogy figyeljünk szeretteinkre és embertársainkra – ne csak február 14-én, hanem az év minden napján.

Forrás: Magyar Kurír, Magyar Epilepszia Liga

Kép: Freepik

Szavazzon Ön is a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj 2025 jelöltjeire!

Posted on: február 11th, 2025 by Borbély Zsanett No Comments

2025.02.11.  – A Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány idén újra elindította a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A jelölt orvosokra 2025. február 10-től 2025. március 10. éjfélig lehet szavazatot leadni.

A nagyközönség 2024. szeptember 16. és 2024. november 18. között jelölhetett orvost a neves díjra, a jelöltek közül a nagyközönség választja ki majd az adott év 8 közönségdíjas orvosát.

  • 2 orvos Budapest
  • 1 orvos Észak-Magyarország (Nógrád-, Heves-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Borsod-Abaúj-Zemplén–vármegye)
  • 1 orvos Északkelet-Magyarország (Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Hajdú-Bihar-vármegye)
  • 1 orvos Délkelet-Magyarország (Csongrád-Csanád-, Békés-, Bács-Kiskun-vármegye)
  • 1 orvos Közép-Magyarország (Pest-vármegye)
  • 1 orvos Északnyugat-Magyarország (Győr-Moson-Sopron-, Komárom-Esztergom-, Vas-, Fejér-, Veszprém-vármegye)
  • 1 orvos Délnyugat-Magyarország (Zala-, Somogy-, Tolna-, Baranya-vármegye)

Az alapítvány ezen felül 2 különdíjat nyújt át minden évben.

  • Goodwill Pharma Különdíj: A Goodwill Pharma különdíját minden évben olyan fiatal orvosnak ítéli oda a zsűri, akinek munkássága a hazai orvos szakma elismerése mellett külföldön is követendő példaként szolgál, vagy olyan külföldön már alkalmazott tudást, technikát, eljárást honosít meg hazánkban is, amellyel a magyarországi orvostársadalom lehetőségeit gyarapítja.
  • Goodwill Pharma Életműdíj: Az Életmű díjat minden évben olyan orvosnak ítéli oda a zsűri, aki rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel viseltetik a páciensei iránt és Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan inspirálja és tanítja a környezetében dolgozó fiatalabb orvosokat.

A jelölt orvosokra 2025. február 10-től 2025. március 10. éjfélig lehet szavazatot leadni. Szavazatát kizárólag online, a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu weboldalon a szavazás menüpontban adhatja le.

Eredményhirdetésre a díjátadó ünnepségen kerül sor, melyet várhatóan 2025. április 10-én rendeznek meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

A délkelet-magyarországi régió kategóriájában induló orvosok listáját IDE KATTINTVA tekintheti meg.

A Bajai Szent Rókus Kórház munkatársai ezúton is gratulálnak a jelöléshez és kérjük kedves olvasóinkat, szavazatukkal járuljanak hozzá, hogy ezt a megbecsülést a délkelet-magyarországi régióban egy, a bajai térségben dolgozó orvos tudhassa magáénak!

Forrás, kép, további információ: Szent-Györgyi Albert Orvos Díj

Tájékoztató a látogatási tilalom alatti csomagküldés rendjéről a Bajai Szent Rókus Kórház területén

Posted on: február 6th, 2025 by Borbély Zsanett No Comments

2025.02.06.

 

A Bajai Szent Rókus Kórház a látogatási tilalom idején az alábbi tájékoztatót teszi közzé a csomagküldés rendjével kapcsolatban.

______________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Tisztelt Lakosok!

 

A látogatási tilalom alatt lehetősége van csomagot eljuttatni fekvőbeteg hozzátartozójának, az alábbiakban ennek rendjéről adunk tájékoztatást és kérjünk ennek maradéktalan betartását!

Kérjük, hogy:

  • a csomag súlya ne legyen több mint 3 kg.
  • a csomagon olvashatóan tüntesse fel a fekvőbeteg nevét és elhelyezési osztályát.
  • a csomag technikai eszközt, ékszert, pénzt, romlandó ételt ne tartalmazzon. A kórház és a portaszolgálat nem vállal felelősséget az értéktárgyakért.
  • a csomagban ajánlott a bennfekvés idejére szükséges dolgok elhelyezése, mint például tisztálkodási eszközök, de evőeszköz küldése esetén kést kérjük, ne tegyen a csomagba.
  • csak lezárt és sérülésmentes csomagot adjon le átvevő pontunkon.

A csomag beteghez történő eljuttatásáról intézményünk gondoskodik, de a személy- és vagyonőr nem hagyja el szolgálati helyét a csomag átadásakor.

Csomagátvevő pont: Az új belgyógyászati épülettömb portája (büfé mellett). Megközelítése a Pokorny János utca felől lehetséges. A csomagot hétköznap és hétvégén is 10:00 és 12:00 óra, valamint 14:00 és 16:00 óra között lehet leadni a portán.

 

Együttműködésüket, megértésüket megköszönve:

a Bajai Szent Rókus Kórház munkatársai

 

Fotó: Pexels.com

25 éve tartják a rákellenes világnapot

Posted on: február 4th, 2025 by Borbély Zsanett No Comments

Február 4-ét 2000-ben, az első rákellenes világkongresszuson nyilvánították rákellenes világnappá. Ezen a napon világszerte a rák elleni összefogás fontosságára, a megelőzés és a hatékony kezelés szerepére hívják fel a figyelmet.

A daganatos betegségek hátterében számos tényező állhat, beleértve az egyén életmódbeli szokásait, a genetikai hajlamot, valamint a különböző környezeti hatásokat. A szakértők egyetértenek abban, hogy a lakosság egészségtudatosságának növelésével, egyéni szinten csökkenthető a kockázat az egészséges étrend bevezetésével, a dohányzás, az alkoholfogyasztás elhagyásával és a rendszeres testmozgással. Bőrünk egészségéért fényvédő készítmények alkalmazásával is sokat tehetünk.

 

 

Az Európai Unióban a rákos megbetegedések mintegy felét négy fő ráktípus teszi ki: vastagbél-, tüdő-, prosztata- és emlőrák. Noha a felmérések kedvező képet mutatnak a főbb kockázati tényezőkkel kapcsolatban (pl. dohányzás arányának visszaszorítása, alkoholfogyasztás általános csökkenése), nem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés, a prevenció, így a szűrővizsgálatok fontosságát, hiszen a szűréseken való részvétellel, a korai felismeréssel életeket lehet menteni.

Éppen ezért, a nőknek ajánlott a rendszeres emlő-, méhnyak-, a férfiaknak a prosztata-, mindkét nemnek a tüdő-, bőrgyógyászati- és vastagbél-szűrés.

A világ minden táján kutatók és orvosok fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy feltárják a rák kialakulásának pontos okait, illetve, hogy minél hatékonyabb kezelési módszereket és gyógymódokat találjanak a betegségre.

A rákellenes világnap ugyanakkor nem csak a megelőzésről és a kezelési lehetőségekről szól, hanem azokról is, akik nap mint nap, rendíthetetlenül küzdenek a betegséggel. Ma rájuk is gondolunk, és erőt, kitartást kívánunk valamennyiük gyógyulásához!

 

Felhasznált forrás: Európai Bizottság

Fotó: Pixabay

WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől