Archive for szeptember, 2021

11,1 milliós támogatás

Posted on: szeptember 30th, 2021 by wp_bajai No Comments

A gyermekdiabétesz centrumokat segítik, a bajai kórház is kapott támogatást.

21 intézmény modernizálhatja szolgáltatásait, tudatta a Családokért Felelős Minisztérium. A Bajai Szent Rókus Kórház több mint 11 millió forintot kap. Az intézmény 2018-ban azzal a megfontolással indította el a gyermekdiabetológiai szakrendelést, hogy a problémával küzdő családoknak ne kelljen távol eső centrumokba utazniuk a kezelések idejére. Az indulás óta folyamatosan emelkedik a 3-8 év közötti gondozottak száma.

A kórházunk fontos célkitűzése, hogy a Baja és környéki gyermekek ugyanolyan technikai színvonalú ellátáshoz juthassanak, mint a legfejlettebb országok diabétesz centrumainak betegei. Ehhez járul hozzá a mostani sikeres pályázat is. A 11,1 millió forint kormányzati támogatásból több más mellett fogyóeszközöket – például ujjbegyszúró készülékeket, vérvételi eszközöket –, valamint az ellátás további fejlesztéséhez szükséges berendezéseket, így például új EKG-t, hordozható számítógépet és vérgáz-elemző készüléket vásárolnak, olvasható Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője, valamint Tóth Gábor főigazgató közleményében.

IDŐPONT FOGLALÁS ELMARADT MÁSODIK OLTÁSRA

Posted on: szeptember 18th, 2021 by wp_bajai No Comments

Mai naptól az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet időpontot foglalni, így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.Számukra az időpontfoglaló csak azt a vakcinát fogja felajánlani, amellyel az első oltás is történt.Intézményünkben, a Bajai Szent Rókus Kórházban történő oltásra hétköznapokon 08-14h között találnak foglalható időpontokat.Időpontfoglaló: www.eeszt.gov.hu

Jótékonysági vadászat

Posted on: szeptember 13th, 2021 by wp_bajai No Comments

Több mint 34 millióval támogatja a vadásztársadalom a megyei kórházak gyermekosztályait.

Az Országos Jótékonysági Vadászat adománygyűjtési akció eredményét Kásler Miklós, miniszter összegezte hétfői sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a magyar vadászok összetartó közösséget alkotnak, s a már hagyománnyá vált adománygyűjtéssel az egészségügyet támogatják. A jótékonysági vadászatot tavaly decemberben tartották. Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Kft. ügyvezetője kiemelte: a gyermekkórházakat és gyermekosztályokat hiánypótló orvosi eszközök beszerzésével segítik az adott intézmények igényeihez igazodva. Emlékeztetett, hogy a jótékonysági vadászat 2013 óta létezik, s 2019-től országos kiterjesztésű. Eddig mintegy 100 millió forintot adományoztak a magyar egészségügynek gyermekgyógyászati célra. 108 millió forinttal új orvosi eszköz beszerzését segítették, amely mintegy 40 ezer gyermek gyógyulásához járult hozzá. Mint mondta: adományozni, beteg embereken segíteni, rászorulóknak kezet nyújtani keresztény érték, amelyet a vadásztársadalom ismer és gyakorol, ezáltal példát és irányt is mutat. Feladatuknak tekintik, hogy a közjót szolgálják.