A Bajai Szent Rókus Kórház falai között különleges összhangban dolgozik ember és kutya: Mester Vilmos gyógymasszőr, aki aliglátóként végzi hivatását, nap mint nap Arion nevű vakvezető kutyája segítségével közlekedik és dolgozik. Elhivatottsága, szakmai tudása és különleges élettörténete inspiráló példaként szolgálhat mindannyiunk számára. Vele beszélgettünk a mindennapokról, kihívásokról, és arról, mit jelent számára a munka, az önállóság és Arion hűséges társként betöltött szerepe.

Megosztanád velünk, mióta dolgozol a bajai kórházban, és milyen munkakört látsz el?

A bajai kórházban 2016 óta dolgozom, részmunkaidőben, liftkezelőként kezdtem a munkát. Akkoriban a látásom már jelentősen romlott (akkor 6%-os látással éltem, ez azóta romlott), és ekkor vetődött fel bennem a gondolat, hogy egy segítőkutya sokat könnyíthetne a mindennapjaimon. Egy magáncég segítségével, nagyon nagy szerencsémre, két hónapon belül meg is kaptam Ariont, a vakvezető kutyámat. Ezután a kórház főigazgatójával egyeztetve sikerült megtalálni a jogi kereteket, hogy Arionnal együtt dolgozhassak az intézményben.

Tudtam, hogy hosszú távon szeretnék egy teljes értékű, szakmai munkakört betölteni, ezért elvégeztem a gyógymasszőri képzést. Jelenleg is ebben a munkakörben dolgozom a Mozgásszervi rehabilitációs ambulancián immár több mint hét és fél éve. A munkám során nap mint nap segítek a betegeknek, és természetesen Arion is velem van – ő nemcsak munkatárs, hanem hűséges társam is lett az évek során.

Hogyan változtatta meg a mindennapjaidat Arion?

Arion érkezése gyökeresen megváltoztatta a mindennapjaimat – elsősorban abban, hogy sokkal lendületesebben, biztonságosabban tudok közlekedni. Bár korábban is igyekeztem önállóan helytállni, Arion segítségével ma már nem kell attól tartanom, hogy egy váratlan akadályba ütközöm, vagy épp más testi épségét is veszélyeztetem. Ő nemcsak egy segítőkutya, hanem egy figyelmes társ, aki minden lépésemmel együttműködik, és időben jelzi, ha valamire figyelnem kell.

A közlekedés – főként vidékről bejárva – önmagában is sok kihívással jár, különösen a tömegközlekedésben tapasztalható türelmetlenség és zsúfoltság miatt. Arion nemcsak fizikailag segít átvészelni ezeket a helyzeteket, hanem lelkileg is biztonságot ad. A munkába járás során, a városi forgalomban, az iskolások, az utasok tömegében ő a biztos pont.

A segítőkutyák személyre szabott képzést kapnak – figyelembe veszik a gazdájuk életstílusát, tempóját, egészségi állapotát –, és Arionnal való kapcsolatom is ezt tükrözi: ő pontosan olyan társ, akire minden helyzetben számíthatok. Munkában hámot visel, ilyenkor teljes koncentrációval kísér, de akkor is figyel, amikor „passzív” állapotban van. Ő nemcsak egy kutya, hanem a napjaim szerves része, aki nélkül ma már el sem tudnám képzelni az életemet.

Hogyan telik egy napotok együtt? Milyen feladatokban segít neked Arion?

Reggel 4:20-kor kelünk, elvégezzük a reggeli rutint – kávé, készülődés –, majd Arion is elvégzi a dolgát, hiszen tudja, hogy utána sokáig nem lesz rá lehetősége. Az 5:55-ös busszal indulunk munkába, ahová együtt utazunk be. Már az úton is rengeteget segít: figyel a környezetre, jelez, ha akadály van, és biztonságosan vezet a megszokott útvonalakon.

A munkahelyemen is mellettem van, csendesen fekszik, olykor kicsit elszenderedik és horkol, de többnyire figyel. Tudja, mikor van ideje kicsit mozogni, és mikor kell teljes figyelemmel velem lennie. A délelőtti pihenő alatt van lehetősége újra kimenni, játszunk egy kicsit, dobok neki pár fadarabot is, hogy mozogjon, de utána visszatérünk a munkához. A munkaidő leteltével együtt indulunk haza, és ha edzésre megyek, olykor velem jön, de mostanában már néha inkább csak otthon pihen a másik kutyánkkal, mert beköszöntött a nyári meleg, illetve már 9 éves lesz szeptemberben több pihenésre van szüksége.

A napjaink jól begyakorolt ritmus szerint zajlanak. Ha valami változik – például útba ejtek egy boltot vagy ügyintézünk –, Arion azonnal észleli, hogy nem a megszokott útvonalon vagyunk, és rögtön figyelmesebbé válik. Az ilyen helyzeteket is remekül kezeli, tudja, hol vagyunk, merre kell menni, és hogy mikor kell nekem jeleznie.

Nagyon intelligens, mindig alkalmazkodik, és még azt is jelzi, ha valami problémája van. Kialakult közöttünk egy mély, kölcsönös bizalom, ami minden napomat biztonságosabbá és kiegyensúlyozottabbá teszi.

Hogyan reagálnak a kollégák, a páciensek és általában az emberek Arion jelenlétére? Mi az, amit a legtöbben nem tudnak a vakvezető kutyákról, de szerinted fontos lenne?

Arion jelenléte alapvetően nyitottságot és kíváncsiságot vált ki a környezetemből. A kollégák és páciensek többsége nagyon kedvesen és tiszteletteljesen viszonyul hozzá, sokszor elismeréssel nézik, mennyire higgadt, nyugodt és fegyelmezett kutya. Ugyanakkor sajnos időről időre találkozom olyan helyzetekkel is, amikor magyarázkodnom kell: „miért van itt egy kutya?”, „miért jöhet be?”, „ez csak egy állat” vagy „miért nem lehet etetni” stb. Ezek a félreértések sokszor nem rosszindulatból, hanem tájékozatlanságból fakadnak.

Sokan nem tudják például, hogy a vakvezető kutya – törvény szerint is – bármilyen nyilvános helyre bemehet, beleértve az egészségügyi intézményeket is (kivéve az intenzív osztályokat, műtőt, csecsemőrészleget). Ezeket a szabályokat nemcsak ismerem, hanem képviselem is, ha kell – és szerencsére a legtöbb helyen ezt belátják és elfogadják.

Fontos lenne, hogy az emberek megértsék: ezek a kutyák nem egyszerű házi kedvencek. Egy vakvezető kutya képzése önmagában több millió forint, de az évek során végzett munkája, a biztonság, amit ad, a támogatás, amit nyújt, felbecsülhetetlen. Egy ilyen kutya képzése napjainkban hozzávetőleg 6 millió forint, de akár 25 millió forint „értéket” is képviselhet élete során, idősebb, tapasztaltabb korára – de aki együtt él vele, annak ez nem forintban mérhető.

Ráadásul nem is maga a kutya kiképzése a legnehezebb – gyakran az emberek viselkedésével, előítéleteivel kell megküzdenünk. Fontos lenne például tudatosítani, hogy ha a kutya hámot visel, akkor éppen dolgozik – ilyenkor nem szabad megszólítani, megsimogatni, mert ez kizökkentheti a feladatából, ami a gazdája biztonságát veszélyeztetheti.

A segítőkutya nemcsak „vezet” – ő a szemem, a biztonsági övem, a biztos pontom a zsúfolt és sokszor türelmetlen világban. Ezért arra kérek mindenkit: legyenek tájékozottabbak, türelmesebbek és nyitottabbak – így nemcsak nekünk, hanem a társadalom egészének is könnyebb és befogadóbb lesz az élete.

Hogyan kell helyesen segítséget nyújtani egy látássérült embernek – például az utcán, vagy egy egészségügyi intézményben?

A látássérült emberek segítése során az empátia és a megfelelő kommunikáció kulcsfontosságú. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan közelítsenek egy látássérült emberhez, és gyakran akaratukon kívül okoznak kellemetlenséget. A legfontosabb, hogy mindig kérdezzük meg, hogyan segíthetünk, mielőtt bármit tennénk. “Hogyan tudok segíteni?” – ez a kulcsmondat. Ha azt mondja, nem kér segítséget, fogadjuk el. Soha ne fogjuk meg anélkül, hogy megkérdeznénk, hiszen ez ijesztő lehet. Ne fütyüljünk, pisszegjünk, vagy kiabáljunk a megszólításukra, hanem közelítsünk hozzájuk nyugodtan, normál hangerőn, és szólítsuk meg verbálisan. Ha útbaigazítást adunk, legyünk pontosak és konkrétak. Fontos az akadálymentes környezet, mind a weboldalak, mind az épületek esetében, például Braille-írással ellátott táblákkal vagy kontrasztos jelölésekkel.

A vakvezető kutya segítő eszköz, nem háziállat, és védelmet élvez. Soha ne zavarjuk meg munka közben. Tilos elvenni a látássérült botját, mivel az a tájékozódását segíti. Az empátia hiánya és a tájékozatlanság sokszor vezet kellemetlen helyzetekhez, ezért fontos a társadalom szélesebb körű felvilágosítása. A lényeg a tisztelet, a kommunikáció és az, hogy csak akkor segítsünk, ha kérik, és pontosan úgy, ahogy kérik.

Köszönöm az interjút!

Megjelent: Baja, 2025.06.20.