Archive for the ‘Egyéb kategória’ Category

Közel ötszáz maszk

Posted on: március 27th, 2020 by wp_bajai No Comments

458 maszkot varrtak meg maszkot varrtak meg a Sugovica Foltkör tagjai, legtöbben önkéntesen vállalt házi karanténban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók támogatására.

– Csütörtök reggeli megbeszélésünkön dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója ismét megerősítette: az intézmény ellátottsága megfelelő, a várt újabb szállítmány is rendben megérkezett, a maszkokat azonban mindenképpen hálásan fogadják a dolgozók családtagjai, valamint a szociális ágazatokban tevékenykedők, illetve a különféle otthonok lakói számára. Az átadást a jövő hétre tervezzük – ismertette a foltkör nevében Andrási Rita. Hozzátette: az akció hozadéka nemcsak azokat érinti, akiknek a maszkok készültek, a csoport számára ez a munka újabb lehetőséget teremtett az összefogásra, csapatépítésre. – Jó, hogy ezáltal is folyamatosan tarthattuk a kapcsolatot, tudtunk egymásról. A csoport tagjai egyébként ennél sokkal több védőmaszkot készítettek, hiszen önkéntesen ellátták maszkokkal a családtagjaikat, rokonaikat, barátaikat, többen varrtak további különféle jótékony célokra is. Közben pedig mi magunk is folyamatosan érezzük az aggodalmat a bizonytalan helyzet miatt – fogalmazott a foltvarró.

A felajánlott anyagmennyiséget már teljes egészében elhasználták, de továbbra is szívesen fogadják, ha valaki esetleg pamutvászonnal tudja támogatni a munkát. – Örömmel láttuk, hogy a városban többen is foglalkoznak maszkvarrással nagyobb tételben is, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt.

Maszkokkal segít a foltkör

Posted on: március 23rd, 2020 by wp_bajai No Comments

A héten szeretné átadni a Sugovica Foltkör azokat a védőmaszkokat, amelyeket a Bajai Szent Rókus Kórház dolgozói számára készítenek.

A foltkör képviseletében Andrási Rita március 23-án elmondta: hétvégén megfeszített tempóban dolgoztak azért, hogy segítsék áldozatos munkájukban az egészségügyi dolgozókat. – Dr. Tóth Gábor főigazgató megnyugtatott, hogy az intézmény felszereltsége kielégítő, és a hét vége felé újabb szállítmányokat várnak. Nagy örömmel fogadta azonban a felajánlást, kinyilvánítva, hogy ha nem is az egészségügyi dolgozók, de akár hozzátartozóik, akár a szociális ellátásban részesülők számára hasznosak az általunk készített védőmaszkok, mindenképpen meglesz a helyük.

A Sugovica Foltkörnek mintegy húsz tagja veszi ki a részét a munkából. – Az anyagot leginkább én szerzem be, és az összes higiéniai alapszabály betartása mellett, gumikesztyűt húzva szállítom ki a tagoknak. Nagyon vigyázunk idősebb foltvarróink biztonságára, a kör két utolsó találkozóját nem tartottuk meg. Belső fórumainkon kapcsolatban vagyunk, a varrás nem áll meg, mindenki otthon dolgozik. Egyre többen szeretnének csatlakozni hozzánk, lehet, hogy 200-300 körüli maszkot is elkészítünk összefogással – mondta Andrási Rita.

Hozzátette: az elkészült termékeket személyesen gyűjti össze a varróktól, majd elvégzi a szükséges mosógépes sterilizálást. A művelet után juttatják el a maszkokat a Bajai Szent Rókus Kórházba. A közösségi összefogás erejét pedig jól példázza, hogy két helyi vállalkozó felajánlott alapanyagot a varráshoz.

Csak akut esetben!

Posted on: március 18th, 2020 by wp_bajai No Comments

A Bajai Szent Rókus Kórház értesíti a betegeket és hozzátartozóikat, hogy a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel, a megelőzés érdekében március 19-től, csütörtöktől az ambulancián a járóbeteg ellátás keretében kizárólag sürgős, akut szükség miatti (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében), valamint a már megkezdett egészségügyi ellátás lezárása, befejezése, illetve onkológiai betege ellátása lehetséges.

A radiológia osztály kizárólag a fekvőbeteg osztályok, sürgősségi betegellátó osztály ellátási igényét teljesíti, valamint az onkológiai betegek ellátását végzi.

Március 19-től a Központi laboratórium a Bőr- és nemibeteg gondozó épületébe költözik, a vérvétel itt történik majd, áll az intézmény közleményében.

Tájékoztató egykapus belépésről

Posted on: március 17th, 2020 by wp_bajai No Comments

Forradalmi újdonság

Posted on: március 9th, 2020 by wp_bajai No Comments

Képzésre hívták a kollégákat március 7-én, szombaton a Bajai Szent Rókus Kórház klubszobájába. A négy csatornás neurofeedback rendszer bevezetése az Egészségfejlesztési Irodával együttműködve jöhetett létre. A NASA által kifejlesztett technológia november óta elérhető az intézményben, kezeléséhez azonban neurofeedback tréner szükséges.

Dr. Tóth Gábor főigazgató elmondta: a fejlesztési folyamat része a képzés, az eszköz használatát tanulják meg az érdeklődők. Később a betegek ezen készülék segítségével megtanulják magukat jobban irányítani, kontrollálni.

A neurofeedback terápia az egyik legmodernebb tanulási rendszer napjainkban: az agy működése szabályozásán keresztül fejti ki tartós hatását. Németh Piroska pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus tartotta Baján a képzést. „Stresszkezelésben nagyon jól tudjuk használni, de sok más területen is. Itt megismerkedünk a készülékkel, a szoftverrel, az alapdolgokkal. Később alaposabban elmélyedünk a témában.”

A forradalminak mondható eszköz négy csatornán működik, több agyhullámot egyébként sem tudnának összehangolni, mondta dr. Hal Viktor, a pszichiátriai osztály vezetője. A fő kezelési terület a szorongás mellett a migrén lehet.

Semmilyen beavatkozás sem történik a páciensen, de az eszköz működtetéséhez neurofeedback tréner szükséges. Hal Melinda pszichológus november óta dolgozik a módszerrel. „A kórházban csak én tudtam alkalmazni a módszert, ezért zajlik most továbbképzés az intézményben.”

A kezelés motivációs tréninget és teljesítményfokozást is magában foglal, de alkalmas például az epilepszia csökkentésére is. Az eszközt a kezelések mellett kutatásokra is szeretnék használni.

Látogatási tilalom

Posted on: március 8th, 2020 by wp_bajai No Comments

Látogatási tilalom lépett érvénybe valamennyi kórházban, így a Bajai Szent Rókus Kórházban is március 8-án.

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs ügyeleti központjának vezetője, Lakatos Tibor elmondta: az operatív törzs kéri, hogy az iskolák lehetőség szerint halasszák el az osztálykirándulásokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívást tett közzé a fekvőbeteg ellátást végző intézmények vezetőinek, amelyben a koronavírus-gyanús esetek számának emelkedése miatt azt kérik, hogy az egészségügyi dolgozók szüneteltessék vagy halasszák későbbi időpontra külföldi utazásaikat.

Magyarországon 7 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 4 iráni, 1 brit, és 2 magyar állampolgár. Az első két fertőzött két iráni egyetemista, egyikük egy gyógyszerészhallgató, a másik a Szent István Egyetem hallgatója. A harmadik beteg egy brit férfi, aki Debrecenben él és gyakran járt Milánóba. A negyedikre kontaktkutatások során találtak rá, ő a gyógyszerészhallgató barátnője. Az ötödik beteg egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfi. A hatodik fertőzött egy 22 éves iráni férfi, aki a Magyarországon elsőként diagnosztizált iráni gyógyszerészhallgatóval együtt egy születésnapi partin vett részt. A hetedik beteg a brit férfi 59 éves magyar felesége.

Lakatos Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy néhány önkormányzat saját hatáskörben próbál intézkedéseket tenni, de a koronavírus elleni védekezés állami feladat, ezért különösen fontos, hogy az önkormányzatok az operatív törzzsel működjenek együtt.

Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat, hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat, mondta a szervezet szóvivője, Győrfi Pál. Hangsúlyozta: Magyarországon 250 éves múltra visszatekintő közegészségügyi és járványügyi szervezet dolgozik, van egy koordináltan működő magyar egészségügyi hálózat és van egy erős kormányzati szándék a biztonság garantálására.

Azt tanácsolta: kövessék az operatív törzs mindennapos információit, minden naprakész hír elérhető a koronavirus.gov.hu oldalon.

Térítésmentes MRI vizsgálatok

Posted on: február 27th, 2020 by wp_bajai No Comments

Több hónapos előkészítő munka után február 27-én elindultak a térítésmentes MRI vizsgálatok Baján.

Kiemelkedő jelentőségű szakmai előrelépés történt a Bajai Szent Rókus Kórház életében. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozottá vált az ún. MRI diagnosztikai vizsgálat, melyet a járóbeteg-szakellátás keretében vehetnek igénybe a betegek.

Helyileg a Sugó MR Diagnosztikai Központban (Szent Antal utca) történnek a vizsgálatok. A NEAK 20 órában határozta meg a finanszírozott heti TVK keretet. Ez azt jelenti, hogy a vizsgálatok időigényességét is figyelembe véve várhatóan heti 26, úgynevezett natív, és heti 5, úgynevezett kontraszt anyagos vizsgálat történhet meg államilag finanszírozottan, előjegyzés alapján. A vizsgálatok elvégzését szakorvos kezdeményezheti a kórházi járóbeteg-szakellátás keretében, mondta el dr. Tóth Gábor főigazgató megköszönte Zsigó Róbert országgyűlési képviselő ebben az ügyben nyújtott segítségét.

A csütörtöki bejáráson is jelen lévő Zsigó Róbert elmondta: mostantól a bajaiaknak nem kell messzire utazniuk egy-egy vizsgálat miatt, városunkban is elérhető az ingyenes szolgáltatás. Hatalmas fejlődés ez az intézmény és a térség számára is, hiszen a városi kórházak zömében nincs lehetőség ilyen vizsgálatokra.

A szolgáltatást a Bajai Szent Rókus Kórház ellátási területéhez tartozó  betegek vehetik igénybe: Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Baja, Bácsalmás, Bácsszőlős, Bátmonostor, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Csikéria, Dávod, Dunafalva, Érsekcsanád, Érsekhalma, Felsőszentiván, Gara, Hercegszántó, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Rém, Sükösd, Szeremle, Vaskút, Tataháza.

A legnemesebb foglalkozás

Posted on: február 22nd, 2020 by wp_bajai No Comments

A Magyar Országgyűlés február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját, a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. A Bajai Szent Rókus Kórházban másnap tartottak ünnepséget. Dr. Tóth Gábor főigazgató Ferenc pápát idézte: „Ez a legnemesebb foglalkozás!” Mint mondta: az ápolói hivatás valódi küldetés.

DrHorpácsy BalázsazÁEEK térségi igazgatója levélben köszöntötte a bajai intézmény dolgozóit.

Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: az egyik leginkább emberpróbáló munka az ápolóké, hiszen fizikailag és lelkileg is jelentős megterheléssel jár.

Nyirati Klára polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók naponta találkoznak az örömmel (gyógyult betegek) és járják meg a pokol bugyrát. Végtelen kitartást, lelkierőt kívánt a dolgozóknak. „Az emberek számára az egészség a legfontosabb dolog, ha az nincs, semmi sem számít!”

Göbl Vilmosné ápolási igazgató külön megköszönte azok munkáját, akik az ünnepség idején is a betegágyak mellett dolgoztak. „Hiszünk az összefogás erejében, ez a kollektívának fontos. Mint ahogy az is, hogy 2013-ban a város egészségügyért díjazásban részesítette a szakdolgozókat. Sajnos, egyre kevesebben vagyunk, pedig a munkánk nélkül nincs megfelelő egészségügyi ellátás. Ez a nap rólunk szó, a miénk! Legyünk büszkék, hogy ápolók lehetünk!”

Magyarország első főápolónőjéről, Kossuth Zsuzsannáról a Központi Aneszteziológiai és Kardiológia, valamint az intenzív betegellátási osztály emlékezett meg.

Végezetül jutalmat kapott a sebészet, a traumatológia és a II. belgyógyászat. Az ünnepség fogadással zárult.

Relaxáció és biofeedback-EEG visszacsatolás specializáció képzés

Posted on: február 21st, 2020 by wp_bajai No Comments

Látogatási tilalom

Posted on: február 3rd, 2020 by wp_bajai No Comments

WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől