Posted on: március 11th, 2021 by wp_bajai No Comments
A Magyar Kórházszövetség a Philip Morris Magyarország adománya alapján pályázatot hirdetett online oktatásban részesülő intézményi dolgozó vagy gyermeke részére laptop tulajdonba adására.
A pályázat keretében azokat az egészségügyi dolgozókat támogatják, akik a járvány első kirobbanásától kezdve aktívan részt vettek és jelenleg is részt vesznek a gyógyításban, és saját maga vagy gyermeke a vészhelyzet miatt online oktatásban részesül.
Kórházunk nyertes dolgozójának, Nebojszáné Pap Juditnak négy gyermeke van, kettő gyermek jelenleg is online oktatásban vesz részt.
Posted on: március 9th, 2021 by wp_bajai No Comments
A Bajai Szent Rókus Kórház területén a Foglalkozás Egészségügy épülete melletti zöld területen a Covid-19 elleni védőoltásokra érkezők számára, a járványügyi előírások minél teljesebb biztosításának érdekében katonai sátrat telepítettek a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái március 8-án, hétfőn.
A szentesi katonák a kórház műszaki osztályának dolgozóinak segítségével a kérésnek megfelelően felállítottak négy összefűzött sátrat, valamint telepítettek és beüzemeltek két fűtőtesteket, hogy a változékony időjárás ellen is védve legyenek az oltásra érkező regisztrált lakosok és kísérőik.
(Fotók: Janó Miklós őrmester Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred engedélyével és Bajai Szent Rókus Kórház)
Posted on: március 8th, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves Lakosok!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a tüdőszűrő vizsgálatok rendelési ideje március 09-től visszavonásig a Covid járvány miatt 12:00-14:30 közötti időszakra változik.
Posted on: március 5th, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves Lakosok!
A március 08-i járványügyi szigorodó rendelkezések nem érintik az egészségügyi betegellátást, így intézményünkben is a már ismert járványügyi előírások betartásával folytatódik tovább a betegellátás. A szakrendelésekre továbbra is előzetes telefonos előjegyzéssel és időpont egyeztetéssel tudnak érkezni.
A kórházba való belépéshez pre-triázs szükséges. A járványügyi előírások miatt a lakosok védelmében az egyirányú betegút rendszer is fennáll. (Belépés az Új Hotel épület főbejáratán, a Diagnosztikai épületbe 10:00h-ig az épület bejáratán, kijárat a Főportán, “rgi főbejáraton” történhet)
Kérjük, a belépéskor és az intézményban tartózkodás során is fokozottan tartsák be a járványügyi előírásokat (orr-száj maszk használata, 1,5 méteres távolságtartás)
Posted on: március 5th, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves Lakosok!
Intézményünkben, a Bajai Szent Rókus Kórházban a hét szombaton 6 oltóponton történik háziorvosi oltópontra utalással, Pfizer-BioNTech Covid-19 elleni vakcinával az oltás.
❗️KÉRJÜK, hogy az oltásra -a korábbi napok gyakorlatának megfelelően- MEGADOTT IDŐPONTRA és a járványügyi előírásokat (1,5 méter távolság tartása, orr-száj maszk használata) betartva érkezzenek!
A szombati napon a Pfizer-BioNTech vakcinával történő oltást a korábbiaknak megfelelően szervezzük:
🔹Belépési kapuk
• Diagnosztikai épület (Sugovica Patika mellett) – itt várjuk az 1-2 oltópontra érkezőket.
• Diagnosztika épület és Sebészeti épület (régi trauma, sürgősségi bejárat) között kialakított „egyedi” belépő kaput nyitunk – ide várjuk a 3-4 oltópontra érkezőket.
• Új épület főbejárata – a 8-9-10 oltópontra érkezők egyik belépési kapuja
• Foglalkozás egészségügyi épület mellett kialakított kapu – a 8-9-10 oltópontra érkezők egyik belépési kapuja ❗️A Vasvári Pál utca ezen szakasza keskeny, hosszú idejű parkolásra nem alkalmas, így kérjük itt gyalogosan közlekedjenek. Mozgásukban súlyosan korlátozott, nehezen mozgó lakosok gépjárművel válasszák inkább a teherportán, kórház udvaron keresztüli közlekedést, a Vasvári Pál utcában rövid ideig, kizárólag csak ki- be szállás idejére álljanak meg.
• Teherporta bejárata – itt tudnak a kórház udvarába (oltási beutalóval igazoltan) a 8-9-10 oltópontra oltás időszakára érkezni mozgásukban súlyosan korlátozott (pl. járókeretes) személyek az őket szállító gépkocsikkal, kisbuszokkal. Kérjük az így érkezők tartsák be a kórházi udvarban a közlekedési rendet, figyeljenek az oltási pontokra közlekedőkre.
! Az 1-2-3-4 oltópontra érkező, mozgásukban súlyosan korlátozottak a Diagnosztikai épület előtt kialakított mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet tudják igénybe venni!
🔹 Betegutak
A járványügyi előírás a lakosok védelmében egyirányú közlekedést ír elő, így kijárat a Főportán („régi” főbejáraton) keresztül történhet. A 8.-9.-10-es oltópontról a foglalkozás egészségügyi épület utcai kijáratán keresztül is távozni lehet. (Belépési kapuknál írtaknak megfelelően)
🔹 Oltópontok
A különböző járási praxisokból érkező lakosok oltópont besorolása 2021.03.06-án, szombaton az alábbiak szerint alakul:
1. oltópont Dr. Csibi Krisztián – Bajai praxisból érkezők
2. oltópont Dr. Walter Ferenc– Bajai praxisból érkezők
3. oltópont Dr. Lei Edit – Vaskúti praxisból érkezőkDr. Raffai Sándor – Sükösdi praxisból érkezők
4. oltópont Dr. Völgyi Balázs – Bajai praxisból érkezők
8. oltópont Dr. Gergely László – Bajai praxisból érkezők
9. oltópont Dr. Szlavikovics Ilona – Bajai praxisból érkezők
🔹 További információk
Az oltás beadása előtt több lépcsős adminisztrációs (triázs, jelenlét, nyilatkozat és adatellenőrzés…) folyamat zajlik, mely során minden igyekezetünk ellenére előfordulhat rövid ideig tartó többeket is érintő várakozás. Ez időre kérjük és köszönjük megértésüket, türelmüket és hogy fokozottan figyeljenek a járványügyi előírások (1,5 méter távolságtartás, orr-száj maszk használata) betartására. Az oltási napokon kisegítő személyzet (betegszállítók, oltópontra kísérők) áll az érkezők rendelkezésére. Forduljanak hozzájuk is bizalommal.
Posted on: március 4th, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves lakosok!
A hét végén szombat és vasárnapi napokon (03.06 és 03.07-én) az országos lakossági védőoltási akció részeként az intézményünkben is megkezdődik a lakosok AstraZeneca vakcinával történő védőoltása.
A védőoltáson való részvételi lehetőségről központi SMS értesítéssel értesülnek az oltásra regisztrált érintett lakosok. A 60 év alatti krónikus betegek célcsoportjából az idősebbek, a 47-59 év közöttiek számíthatnak SMS-re. Az SMS feladója: Vakcinainfo.
Az AstraZeneca vakcinával történő védőoltások oltópontjai kórházunkban az 5-6-7 számú oltópontok lesznek, melyek helyileg az Új Hotel épületben kerültek kialakításra. Az AstraZeneca oltásra érkezőknek a belépési kapuja is itt lesz. (térkép mellékelve)
KÉRJÜK, hogy az oltásra a MEGADOTT IDŐPONTBAN és a járványügyi előírásokat (1,5 méter távolság tartása, orr-száj maszk használata) betartva érkezzenek!
(A járványügyi védő- megelőző intézkedések betartása az oltást megkapók számára továbbra is fontos, hiszen a védettség kialakulásához idő szükséges.)
Az oltásra lehetőség szerint olyan ruházatban érkezzenek, hogy a felkarjuk könnyen hozzáférhető legyen.
❗ KÉRJÜK, hogy akik értesítést kaptak a Bajai Szent Rókus Kórházba történő AstraZenica védőoltás felvételének lehetőségéről azonban az oltás felvételével ezeken a napokon nem tudnak vagy nem kívánnak élni, legyenek kedvesek azt jelezni felénk nevük, születési dátumuk megadásával az efibaja@bajakrohaz.hu e-mail címen.
Belépési kapu
Az AstraZeneca oltásra érkezők belépési kapuja az Új Hotel épület főbejárata.
Betegutak
A járványügyi előírás a lakosok védelmében egyirányú közlekedést ír elő, így kijárat a Főportán („régi” főbejáraton) keresztül történhet.
További információk
Az oltás beadása előtt több lépcsős adminisztrációs (triázs, jelenlét, nyilatkozat és adatellenőrzés…) folyamat zajlik, mely során minden igyekezetünk ellenére előfordulhat rövid ideig tartó többeket is érintő várakozás. Ez időre kérjük és köszönjük megértésüket, türelmüket és hogy fokozottan figyeljenek a járványügyi előírások (1,5 méter távolságtartás, orr-száj maszk használata) betartására.
Az oltási napokon kisegítő személyzet (betegszállítók, oltópontra kísérők) áll az érkezők rendelkezésére. Forduljanak hozzájuk is bizalommal.
Posted on: március 3rd, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves Lakosok!
Az e hét csütörtök, pénteki (03.04 és 03.05-i) Covid-19 elleni oltónapokon a Pfizer-BioNTech vakcinával való védőoltások felvételének oltóközpont beosztása az alábbiak szerint alakul:
2021.03.04 – csütörtök (13:00-17:40)
oltópont
Dr. Szabó Adrienn Anett / Bácsalmási praxis Dr. Majláth Árpád / Bácsbokodi praxis Dr. Csötönyi Gábor / Bajai praxis
oltópont
Dr. Skribanek László / Bácsalmási praxis Dr. Tóth Éva Mária / Bajai praxis
oltópont
Dr. Kőhidi Csaba / Bácslamási praxis Dr. Lei Edit / Vaskút-helyettesített praxis
oltópont
Dr. Lovas László / Bácsszőlősi praxis Dr. Lei Attila / Bátmonostori praxis Dr. Ferencsik Anna / Bajai praxis
oltópont
Dr. Molnár Rozália / Bácsbokodi praxis Dr. Szélinger Ágnes / Bajai praxis
oltópont
Dr. Nagy Edit / Bácsborsódi praxis Dr. Hancsicsák József / Bajai praxis
oltópont
Dr. Gregó Sándor / Borota Dr. Pálmai Tamás / Baja
2021.03.05 – péntek (08:00-17:00)
oltópont
Dr. Hóman János / Bajai praxis Dr. Terentyák András / Császártöltési praxis Dr. Rigler Kálmán / Császártöltési praxis Dr. Komáromi Mónika / Csátaljai praxis
oltópont
Dr. Barsi Attila / Bajai praxis Dr. Csernyik Csaba / Csávolyi praxis Dr. Lovas László / Csikériai praxis Dr. Ádám András / Dávodi praxis
oltópont
Dr Tolnay Zsuzsanna / Dunafalva – helyettesített praxis Dr. Eisner Péter / Érsekcsanádi praxis Dr. Barkóczy Erzsébet / Érsekcsanádi praxis Dr. Pataki Miklós / Érsekhalmai praxis Dr. Csernyik Csaba / Felsőszentiváni praxis Dr. Nagy Attila Lajos / Nagybaracskai praxis
oltópont
Dr. Fridrik Pál / Garai praxis Dr. Ádám András / Dávodi praxis Dr. Ábrahám György / Bajai praxis
8.oltópont
Dr. Bobor Krisztina / Szeremlei praxis Dr. Murcsek Edit / Katymári praxis Dr. Kende Ferenc / Katymári praxis Dr. Lovas László / Kunbajai praxis Dr. Tanács Róbert / Madaras – helyettesített praxis Dr. Sponner Tamás / Rémi praxis
9.oltópont
Dr. Maros Zoltán / bajai praxis Dr. Tanács Róbert / Madarasi praxis Dr. Pafféri Éva / Nemesnádudvari praxis Dr Szabó Adrienn /Tataházaipraxis
oltópont
Dr. Maros Tivadar Barna / Bajai praxis Dr. Czuck Antal / Baja praxis Dr. Magyar Éva Anita / Sükösdi praxis
KÉRJÜK, tartsák be a háziorvosoktól kapott IDŐPONTOKAT és a járványügyi óvó- megelőző előírásokat (1,5 méter távolság tartása, orr-száj maszk használata) !
A járványügyi védő- megelőző intézkedések betartása az oltást megkapók számára továbbra is fontos, hiszen a védettség kialakulásához idő szükséges.
Az oltópontok helyszíneiről , belépő kapukról és a kórházon belüli betegutakról az előző bejegyzésünkben olvashatnak.
Posted on: március 3rd, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves Lakosok!
Intézményünkben, a Bajai Szent Rókus Kórházban a hét második felében több napon keresztül (csütörtöktől vasárnapig) folytatódik a lakosok Covid-19 elleni védőoltása.
2021. 9. hetében 1074 adag Pfizer-BioNTech vakcina és 363 fő oltására elegendő AstraZeneca vakcina érkezik.
Intézményünkbe 53 praxisból érkeznek védőoltásra a lakosok. A védőoltásra a háziorvosok adják a beutalót az időpont és oltópont megadásával. Egy-egy beutaló orvos több praxist is elláthat, így az oltópontra érkezéskor nem csak a beutaló orvos szerinti, hanem azon belül a település szerinti beosztást is figyelni kell.
❗️KÉRJÜK, hogy az oltásra a megadott időpontban és a járványügyi előírásokat (1,5 méter távolság tartása, orr-száj maszk használata) betartva érkezzenek!
A járványügyi védő- megelőző intézkedések betartása az oltást megkapók számára továbbra is fontos, hiszen a védettség kialakulásához idő szükséges.
A Pfizer-BioNTech vakcinával történő oltás 3 napon (csütörtök, péntek, szombat), naponként 7 oltóponton (1-2-3-4 és 8-9-10 oltópontok) történik.
Az Astra Zeneca vakcinával történő oltás 2 napon (szombat, vasárnap), naponként 3 oltóponton (5-6-7 oltópontok) zajlik.
Csütörtöki és pénteki napon a Pfizer-BioNTech vakcinával történő oltást a korábbiaknak megfelelően szervezzük:
🔹Belépési kapuk
• Diagnosztikai épület (Sugovica Patika mellett) – itt várjuk az 1-2 oltópontra érkezőket.
• Diagnosztika épület és Sebészeti épület (régi trauma, sürgősségi bejárat) között kialakított „egyedi” belépő kaput nyitunk – ide várjuk a 3-4 oltópontra érkezőket.
• Új épület főbejárata – a 8-9-10 oltópontra érkezők egyik belépési kapuja
• Foglalkozás egészségügyi épület mellett kialakított kapu – a 8-9-10 oltópontra érkezők egyik belépési kapuja ❗️A Vasvári Pál utca ezen szakasza keskeny, hosszú idejű parkolásra nem alkalmas, így kérjük itt gyalogosan közlekedjenek. Mozgásukban súlyosan korlátozott, nehezen mozgó lakosok gépjárművel válasszák inkább a teherportán, kórház udvaron keresztüli közlekedést, a Vasvári Pál utcában rövid ideig, kizárólag csak ki- be szállás idejére álljanak meg.
• Teherporta bejárata – itt tudnak a kórház udvarába (oltási beutalóval igazoltan) a 8-9-10 oltópontra oltás időszakára érkezni mozgásukban súlyosan korlátozott (pl. járókeretes) személyek az őket szállító gépkocsikkal, kisbuszokkal. Kérjük az így érkezők tartsák be a kórházi udvarban a közlekedési rendet, figyeljenek az oltási pontokra közlekedőkre. ❗️ Az 1-2-3-4 oltópontra érkező, mozgásukban súlyosan korlátozottak a Diagnosztikai épület előtt kialakított mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet tudják igénybe venni!
🔹Betegutak
A járványügyi előírás a lakosok védelmében egyirányú közlekedést ír elő, így kijárat a Főportán („régi” főbejáraton) keresztül történhet. A 8.-9.-10-es oltópontról a foglalkozás egészségügyi épület utcai kijáratán keresztül is távozni lehet. (Belépési kapuknál írtaknak megfelelően)
🔹További információk
Az oltás beadása előtt több lépcsős adminisztrációs (triázs, jelenlét, nyilatkozat és adatellenőrzés…) folyamat zajlik, mely során minden igyekezetünk ellenére előfordulhat rövid ideig tartó többeket is érintő várakozás. Ez időre kérjük és köszönjük megértésüket, türelmüket és hogy fokozottan figyeljenek a járványügyi előírások (1,5 méter távolságtartás, orr-száj maszk használata) betartására. Az oltási napokon kisegítő személyzet (betegszállítók, oltópontra kísérők) áll az érkezők rendelkezésére. Forduljanak hozzájuk is bizalommal.
Az AstraZeneca vakcinával való védőoltásról, az oltópont-beosztásokról, a szombat-vasárnapi oltási napokról későbbiekben teszünk közzé részletes tájékoztatót.
Posted on: március 3rd, 2021 by wp_bajai No Comments
99,9 százalék aláírt
JOGVISZONY Kedvező adatokról számolt be a Bajai Szent Rókus kórház vezető az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonya kapcsán. Dr. Tóth Gábor kérdésünkre elmondta: a dogozók 99,9 százaléka aláírta az új szerződést.
– A betegellátásban ez nem jelent változást, továbbra is biztosított. Akik nem írták alá az új szerződést, magánéleti okokra hivatkoztak. Fontos, megtartsuk a jó kapcsolatot a dolgozók és az ellátottak tekintetében. Köszönöm a bizalmat, örömömre szolgál, hogy ebben a nehéz helyzetben is hisznek a bajai kórház jelenében és jövőjében!
Posted on: március 3rd, 2021 by wp_bajai No Comments
Kedves Lakosok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a lakossági Covid-19 elleni védőoltások minél gördülékenyebb kivitelezése érdekében e hét pénteken (03.05-én), egy napra, a laboratóriumi-, vérvételi vizsgálatok helyszíne az ismert Diagnosztikai épület földszint-ről az Ifjúsági egészségügyi rendelő épületébe helyeződik át. ( A volt bőr- és nemibeteg gondozó épülete. Az épület ugyanúgy a Pokorni utcában, a Diagnosztikai épület előtt, a Rókus utcához kissé közelebb helyezkedik el) Az épületbe belépés a Pokorni utcáról lesz lehetséges. Ezen a napon itt tudják a vizsgálatokat intézni.
Legutóbbi hozzászólások