Komplex kezelés: vesegyógyászat és művese állomás
Dr. Magyar Katalin 1996-ban végzett az egyetemen. Az l. belgyógyászati osztályon kezdett dolgozni Baján, letette a belgyógyászati szakvizsgát, majd az osztályról 2002. áprilisában ment át a művese állomásra. 2004-ben szakvizsgázott nephrologiából, 2009-től vezető.
Munkáját öt orvos segíti. Főállásban dr. Fekete Ágnes (belgyógyász-radiologus), míg másodállásban dr. Fenyő József (a sürgősségi betegellátó osztály vezetője), dr. Ahmed Al-Nhmi (chrónikus belgyógyászati osztály), dr. Bován Andrea (intenzív osztály) és dr. Veréb Brigitta (Országos Mentőszolgálat ). Az állomás főnővére Steiner Katalin, az adminisztrátor pedig Robozné Hammer Tímea, aki a kórházi nephrologia szakrendelésen dr. Magyar Katalin asszisztense is. Nyolc dializáló nővér és két technikus dolgozik a művese állomáson.
Európai szintű ellátás fogadja azokat a betegeket, akik felkeresik a Bajai Szent Rókus Kórházzal szorosan együttműködő művese állomást a Vasvári Pál utca 38. szám alatt. Az épületben működik a kórház egyik nephrologiai (vesegyógyászati) szakrendelője is, így komplex kezelésben részesülnek a páciensek.
2009 óta irányítja az 1999-ben átadott Bajai Diaverum Dialízis Központot, azaz a művese állomást dr. Magyar Katalin vezető nephrologus-clinic manager. Úgy véli, óriási előny, hogy egy épületben kapott helyet a művese állomás és a kórház nephrologiai (vesegyógyászati) szakrendelése. A Diaverum Hungary Kft. hálózatához tartozik a művese állomás, a cég külső szolgáltatóként szerződött a kórházzal. Nagyon szoros az együttműködés. Ugyanakkor ebben az épületben működik a Bajai Szent Rókus Kórház nephrologia ambulanciájának egyik szakrendelése is. A legfontosabb, hogy ennek révén komplex ellátásban részesülnek a páciensek. A betegek a háziorvosok vagy a kórház beutalójával jelentkeznek a szakrendelésen.
Ahogy dr. Magyar Katalin mondja: “Gondozásba vesszük, ellátjuk, ápoljuk a pácienseket.” – Hosszú ideig tudjuk lassítani a betegség előrehaladását, ám igen gyakran sajnos eljön az a pillanat, mikor szükségessé válik a művese kezelés (dialízis). Rendkívül szerencsés helyzet, hogy arra is ebben az épületben van mód. Így a mi szakrendelésünk betegei kellő időben, megfelelő állapotban, tervezetten kerülnek művese kezelésre. Szerves egységben működik a szakrendelés és a Dialízis Központ, ami nagyon jó. Így a betegeket pszichésen is fel tudjuk készíteni. Megmutathatjuk nekik, milyen is az a művese kezelés. Nem mellékesen, a hasi dialízisre is külön, úgynevezett tréningszobával rendelkezünk. Jelenleg egy betegünk veszi igénybe ezt a kezelési formát, tavaly ugyanis négyen is vesét kaptak.
– Ami a további számokat illeti, most 62 krónikus dializált betegünk van, ők életük végéig kezelésben részesülnek. A nephrologia szakrendelésen mintegy 6-700 beteget látunk el. A mi területünk nagyobb, mint a Bajai Szent Rókus Kórházé általában, ugyanis Kiskunhalason sincs ilyen típusú ellátási forma. Az onnan délre eső terület is hozzánk tartozik. Ez mintegy 130 ezer ember jelent. Többségében azért Bajáról és a környékről jönnek. Ez annak is köszönhető, hogy kiváló az együttműködésünk a háziorvosokkal és a kórházi orvosokkal egyaránt. Igyekszem Kiskunhalason is kapcsolatokat kiépíteni, de van még tennivaló bőven ezen a téren.
– Legfontosabbnak azt tartom, hogy nálunk mód van a már említett komplex ellátásra. A nephrologia szakrendelésen a kezdetektől foglalkozhatunk a beteggel, és ha odáig jutunk, a művese kezelésre is az épületben kerülhet sor. Sokat segít ebben a Bajai Szent Rókus Kórház, mely a krónikus művese kezeltek részére a fekvőbeteg hátteret is biztosítja. Érsebészeti beavatkozásra is szükség van a művese kezelések elkezdéséhez, ezeket dr. Garbai Imre főorvos és dr. Jaksa László főorvos végzi el minden alkalommal. Mi is segítünk természetesen, hiszen ha a kórházi kezelés közben derül ki valakiről, hogy dialízis-igényű vesebeteg, akkor rögvest megkezdjük a kezelést – foglalja össze munkájuk lényegét a főorvos.
Hozzátette: külön vízmű áll rendelkezésükre, mert nagy tisztaságú, ionkezelt vízre van szükség a művese kezelésekhez. Ezt itt állítják elő. Korszerű a géppark is, melyet 2005-ben újítottak fel, ekkor bővült az állomás, mely a beruházások révén európai színvonalú ellátással szolgál.
13 kezelőágy van az állomáson, plusz egy-egy az I. belgyógyászat koronária őrzőjében és az intenzív osztályon. Mindkét osztállyal szoros az együttműködés. Szerencsére ez a kórház többi osztályáról is elmondható.
A művese állomáson hétfőtől szombatig három csoportban kezelik a betegeket: reggel 6-tól 22 óráig dolgoznak. Éjszaka és vasárnaponként készenléti ügyelet van az esetleges heveny veseelégtelen betegek sürgős ellátására. A Vasvári Pál utca 38. szám alatti épületben – a kórház mögött, a központi ügyelet mellett a 79/427-990-es közvetlen telefonszámon, illetve a kórház számán, a 79/422-233-as 1903-as mellékén hívhatják munkanapokon a szakrendelőt időpont kérésre. Ilyenkor Robozné Hammer Tímea adminisztrátort kell keresni. A Bajai Szent Rókus Kórház nephrologia ambulanciájának ezen szakrendelője hétfőn 12-16 óráig várja a betegeket, dr. Tímárné dr. Magyar Katalin főorvos ekkor rendel.
Vissza az orvoskeresőhöz