Pszichiátria: nem mitikus világ
Dr. Hal Viktor: ezen az osztályon a humán erőforrás a lényeg
Nem misztikus tevékenység, hanem hagyományos gyógyító munka folyik a Bajai Szent Rókus Kórház pszichiátriai osztályán. Éppen úgy, mint az intézmény bármelyik másik osztályán. Csak itt a psziché, a lélek problémái vannak fókuszban. Ennek megfelelően a biológiai (gyógyszeres) kezelések kiegészülnek speciális pszichoterápiás megközelítésekkel, szögezi le dr. Hal Viktor osztályvezető főorvos. – Az orvoslás ezen szakága hatalmas fejlődésen ment keresztül az évek során (az agy évszázada). Kiváló gyógyszerek állnak már rendelkezésünkre és szakemberekből álló csoport, team munkában tesz azért, hogy a betegnek minél kevesebb időt kelljen a kórházban töltenie. A fő cél, hogy a beteg saját közegében élhesse mindennapi és lehetőleg ismét aktív él etét – mondja a főorvos.
A megye első pszichiátriai osztálya Baján nyílt meg 1901-ben,ez egyben a kórház legrégebbi épülete is. Ráadásul megszépülhet hamarosan egy sikeres pályázat révén. Megvannak a tervek, miszerint megmarad a csodás épület jellege a felújítást követően. Jelenleg 60 aktív és 42 rehabilitációs ágy áll rendelkezésre. Vannak krónikus ágyak is és az osztályhoz kapcsolódik egy 20 férőhelyes nappali kórház. Kettő, három, négy ágyas szobák vannak, kivéve a nagyobb szubintenzív (figyelő) helyiséget.
2007-ben még a bezárás fenyegette ezt az osztályt az országos átszervezések kapcsán. Bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (Lipót mező) teljesen érthetetlen és indokolatlan módon. Szerencsére a bajai osztály fennmaradt, több pszichiátriai osztályt viszont bezártak az országban.
– Nem műszer, sokkal inkább humán erőforrás igényes osztályról van szó. Természetesen a kórházban minden lehetőség adott a szükséges labor és képalkotó vizsgálatok elvégzésére. Ami a szakembereket illeti, országos szinten viszonylag jól állunk. Velem együtt hét szakorvos és egy rezidens dolgozik itt. Segít pszichológus, szakpszichológus, szociális munkás, mentálhigiénikus, ergoterapeuta, jól képzett diplomás és szakápolói gárda. Jó a csapat, az ápolási gárdával a szakasszisztenciával együtt. Lokálpatrióta társaság jött össze az osztályon – mondja örömmel az osztályvezető. – Igaz, egyben látjuk el a járóbeteg ellátást, a szakrendelést és a gondozót, valamint a nappali kórház munkáját is. Szükség lenne még orvosra, szakemberekre. Ám nincs utánpótlás, vagy ha mégis, akkor korán elmennek külföldre, elsősorban Skandináviába. Jellemző, hogy nemcsak orvosok, szakdolgozók is egyre többen hagyják el az országot. Ez országos probléma. Baján egyelőre nincs nagy gond, jó az asszisztencia, de mindig több dolgozóra lenne szükség.
Dr. Hal Viktor 1988 óta dolgozik a bajai pszichiátriai osztályon és 2001 óta irányítja. Tapasztalatai szerint a biológiai terápia, azaz a gyógyszeres kezelés robbanásszerű fejlődése révén már sokkal kevesebb a hospitalizációs idő és a visszaesések száma is csökken. – A pszichoedukáció előtérbe kerülésével a hozzátartozók is egyre többet tudnak segíteni, őket is be kell vonni. A kezelés azonban komplex, csak egy része a gyógyszeres kezelés. Kiegészül a pszichoterápiás lehetőségek széles tárházával. A cél, hogy a biológiai és pszichoterápiás megoldások együttes alkalmazásával saját környezetébe tudjuk tartósan visszailleszteni a beteget – hangsúlyozta a főorvos.
– Változnak a betegségek gyakoriságukat tekintve. Egyrészt az öregedő társadalommal (az átlag életkor nő) fokozottan jelentkeznek az időskori problémák, másrészt a gyorsuló élettempóval a szorongásos-depressziós-pánikos betegségek, az öngyilkosság problematikája. A függőségek között továbbra is az alkohol vezet, de egyre nagyobb szerepet kap a drog és a kóros játékszenvedély is. A klasszikus pszichiátriai betegség, a szkizofrénia gyakorisága lényegében nem változik.
– Évente mintegy 1300 aktív beteggel foglalkozunk. Ehhez zömmel megvannak a feltételek, a kórházi vezetés és az önkormányzat támogat minket. Nagyon előremutató a rehabilitációs tevékenység, mely néhány éve indult be. Most leginkább az épület külső-belső átalakítására, renoválására lenne szükség. Erre minden esély megvan. Nem mindegy, hogy a lelkibetegek milyen körülmények között gyógyulnak – fogalmazott dr. Hal Viktor.
Kiemelte: rendkívül fontos a megelőzés. Szűrőprogramok, felvilágosító előadások kellenek annak az érdekében, hogy elfogadja a társadalom, a pszichiátriai kezelés lényegében hasonló a többi betegség gyógyításához. És problémák esetén a betegek időben tudjanak szakemberekhez eljutni, még mielőtt nagy a baj.
Az osztály nyílt rendszerben (open air) működik, zárt osztály hosszú évek óta nincs Baján. Az akut, veszélyeztető állapotú beteg a szubintenzív (figyelő) szobába kerül. Ha javul, onnan kikerülve másik kórterembe helyezik. Ekkor már beindul a rehabilitációs folyamat, mely hosszú távra tervez, a visszaesés elkerülését is szem előtt tartva. A rehabilitációs osztályról a betegek átjárnak a foglalkoztatóba, a nappali kórházba, ahol foglalkoztatás terápiák széles tárháza működik. Ezt követően védett munkahelyre kerülhetnek, mentor segíti teljes visszailleszkedésüket. A körvonalazódó közösségi ellátás széles kapcsolati rendszert igényel a szociális ellátással és intézményekkel, az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, az egyházakkal, valamint az alap egészségügyi ellátókkal is.
Vissza az orvoskeresőhöz