Mintegy 700 fő futott

Mintegy 700-an vettek részt az Axiál Kft. július 18-án, vasárnap délelőtt megrendezett jótékonysági futásán, a Petőfi-szigeten hangzott el az adományátadón.

A koronavírus-járvány miatt az egészségügyben dolgozók fokozott erőkkel álltak helyt az elmúlt időszakban, ezért döntött úgy az Axiál Kft. eldöntötte, hogy 30 éves születésnapja alkalmából a Bajai Szent Rókus Kórházat segíti. A szervezés során kiderült, hogy sokak gondolkodnak hasonlóan, együttes erővel sikerült remekre a rendezvény. A bemelegítést Gaál Andrea aerobikedző segítségével végezték az indulók. Borbély Miklós, a Mogyi SE és az Axiál Kft. számos önkéntese gondoskodott az esemény zavartalan lebonyolításáról.

Miután a Szentháromság téren befejeződött a futás, a Petőfi-szigeten, a rendezvénytéren kezdett megélénkülni az élet: zene Dj-vel, gépkiállítás, gyereksarok, gasztrofalu, streetfood, kézműves sör és több borvidékek finom bora, valamint egészségsátor várta a látogatókat. A Hegyhengergetők zenekar fellépését követően adták át a támogatást. „A születésnapos általában kapni szokott, de mi adni szeretnék. Ígéretünkhöz híven megdupláztuk a jótékonysági futás során befolyt összeget. Másfél millió forint folyt be a nevezésekből és adományokból, így másfél millió forintot tett az összeghez az Axiál Kft. is. Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi magánszemélyként úgy döntött, további kétmillió forinttal támogatja a célt, így ma összesen ötmillió forintot adunk át a Bajai Szent Rókus Kórház számára – mondta Umenhoffer Péter marketingigazgató.

Az összeget Dr. Tóth Gábor főigazgató vette át, aki elmondta, hogy a nevezők nemcsak a kórházat, hanem saját egészségüket is támogatták a részvétellel. Maga is lekocogta a távot. Hangsúlyozta: az Axiál Kft. saját dolgozói egészségét is kiemelten kezeli, a kórházat több alkalommal támogatta. Így 2020 tavaszán is, amikor bizonyos anyagok beszerzése a COVID-19 járvány miatt nehéz feladat volt. Az összeget elsősorban ápoláskönnyítő eszközökre fordítják, valamint a traumatológia is részesül belőle. – Az Axiál Kft. Baja egyik legsikeresebb cége, további sikereket kívánunk. Köszönöm mindenkinek, hogy támogatott minket – mondta a főigazgató.

A napot közös, születésnapi ünneplés zárta, melynek kellemes hangulatáról a Magna Cum Laude zenekar gondoskodott, tudatta Borbély Zsanett marketingkommunikációs menedzser.