Kórházunkban is járt a MIKULÁS

 

December 6-án délután meglepetés MIKULÁS és segítői  -köztük 2 krampusz-  járta körbe az intézményt,  mosolyt csalva kicsik és nagyok, betegek és gyógyítók arcára.

A Mikulászsákba a Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum Diákönkormányzata és tanulói által összegyűjtött bőséges adomány került.

„A diákönkormányzatunk terve a gyermekosztály látogatása, a gyógyuló gyerekek és az ott dolgozók ajándékozása volt. A tanulók lelkesedése és adományozó kedve révén azonban jelentős mennyiségű ajándékcsomag és tábla csokoládé gyűlt össze, így a kórház vezetésével egyeztetve kibővítettük a Mikulásunk és krampuszaink adományútját és megköszönve az áldozatos munkát a kórház minden osztályára igyekeztünk eljutni, a dolgozóknak egy kis meglepetés ajándékot adni” – mondta  Drobina Otília a technikum pedagógusa.

A Mikulás útját mindenhol, a kórtermekből, az osztályok és a szakrendelők folyosóin csillogó szemek, mosolygó arcok kísérték.

A krampuszlányok virgácsai a nehézségeket, a betegséget űzték.

„Nagyon jó érzés volt ebben az ajándékozásban részt venni, nagyon jó volt látni, hogy mindenhol valóban örültek nekünk” – mondák el a Mikuláscsapat tagjai.

Azon osztályoknak, szakrendelőknek vagy egyéb részlegeknek, ahová a  Mikulás további bokros teendői mellett személyesen nem tudott eljutni Dr. Göbl Judit ápolási igazgató asszony juttatja el a Mikulási ajándékot, köszönetet és a jó kívánságokat.

Ezúton is nagy szeretettel KÖSZÖNJÜK a Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum Diákönkormányzatának és tanulóinak a figyelmességet, az adományokat.

Külön köszönjük a tanulókat képviselő, ajándékozó Mikuláscsapatnak:

Lamp András Mikulásnak, Katz Noémi és Gyuricza Luca krampuszoknak, valamint a diákokat kísérő segítő pedagógusnak, Drobina Otíliának.

                                     

 

 

 

 


WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől