2025. július 2-án tartotta meg a Bajai Szent Rókus Kórház a magyar egészségügy legnagyobb ünnepét, a Semmelweis-napot. A jeles alkalom során a kórház vezetése, munkatársai és meghívott vendégek közösen tisztelegtek Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” emléke előtt, és elismeréseket adtak át a kórház kiemelkedő dolgozóinak.








Az ünnepségen tiszteletét tette több neves vendég is:
- Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője,
- Csubákné Besesek Andrea, Baja Megyei Jogú Város alpolgármestere,
- Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya, az Eötvös József Főiskola rektora,
- Dr. Józan Andrea, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatalának hivatalvezető-helyettese,
- Horváth Róbert alezredes, a Bajai Rendőrkapitányság vezetője.
A rendezvény a magyar himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd a vendégeket ünnepi beszédek köszöntötték. Elsőként Zsigó Róbert szólt a jelenlévőkhöz, ezt követően pedig Dr. Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke és a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója osztotta meg gondolatait az ünneplő közösséggel.
A programot zenei műsor is színesítette: Lógó-Molnár Sára, a Pécsi Művészeti Gimnázium növendéke, a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola volt diákja hegedűn adta elő Fritz Kreisler: Szerelmi dal című művét, zongorán közreműködött Kunosné Dankó Ilona, a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára. Az ünnepség egyik legfontosabb pillanata a dolgozók elismerése volt.
Az ünnepség egyik legfontosabb pillanata a dolgozók elismerése volt.A főigazgatói dicséretben és oklevélben részesültek:
Orvosok:- Dr. Ferencz Dorottya – Belgyógyászat
- Dr. Sirok Zoltán – Neurológia
- Sallai Erika – Pszichiátria Osztály
- Szalai Ildikó – Fül-Orr-Gégészet
- Macsiták Jánosné – Transzfúziós Osztály
- Kalocsai Attila – Központi műtő
- Bognár Melinda – SSürgősségi Betegellátó Osztály (a továbbiakban SBO)
- Király Tiborné – Munkaügy
- Vadasné Hazafi Aranka – Pénzügy
Több szakember szakmai előrelépésben is részesült 2025. július 1-jétől:
Adjunktusi kinevezést kapott:- Dr. Bizánc Lajos – Traumatológia
- Dr. Brezánszky Csaba – SBO
- Dr. Besír Balázs – Szülészet-Nőgyógyászat
- Dr. Kosóczkiné dr. Jendrék Ágnes – Csecsemő- és Gyermekosztály
- Dr. Artemchuk Valeri – Szülészet-Nőgyógyászat
- Dr. Krausz Kinga – Csecsemő- és Gyermekosztály
- Szarvasné Dr. Kovácska Zsuzsanna – SBO, aki főorvosi címe mellett az osztályvezető-helyettes kinevezést is megkapta, melyet Dr. Fenyő József, az SBO főorvos-osztályvezetője vett át a helyszínen a nevében.
- Dr. Medra Tibor – Radiológia
- Dr. Szabó László Pál – SBO
- Dr. Veréb Brigitta – SBO
- Dr. Milkovits Anita – Belgyógyászat I. - aki főorvosi címe mellett az osztályvezető-helyettes kinevezést is megkapta.
Dr. Tóth Gábor főigazgató beszédében elmondta, hogy az intézmény két vezetője is nyugdíjba vonul a következő időszakban. Göbl Vilmosné ápolási igazgatót 2025. augusztus 1-jével váltja Ördög Katalin ápolási igazgató. Dr. Mátrai Tibor orvosigazgató, a Szülészet-Nőgyógyászat osztályvezető főorvosa 2025. szeptember 1-jével vonul nyugdíjba. Főigazgató úr megköszönte áldozatos munkájukat, különösképp azt a 18 évet, melyet együtt töltöttek az intézmény vezetőségében. Ennek jelképül egy-egy plakettel készültek számukra.
Az ünnepség végén csoportképet készítettek a díjazottakkal, a kórház vezetőségével és a meghívott díszvendégekkel. Az esemény állófogadással zárult, amely során kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt.
A Semmelweis-nap remek alkalom volt arra, hogy a közösség méltó módon fejezze ki háláját és elismerését azoknak, akik nap, mint nap elkötelezetten dolgoznak a betegekért és a közösség egészségének megőrzéséért.
Megjelent: Baja, 2025.07.03.
Frissítés: Baja, 2025.07.08.