Nincs ellátatlan beteg

Lakossági fórumon hirdetett november 26-ára a Bajai Szent Rókus Kórház Felügyelő Tanácsa. A megjelentek számára dr. Tóth Gábor főigazgató foglalta össze az idei, legfontosabb eseményeket. Kiemelte: a 225 éves intézmény stabilan működik, van múltja, jelene és jövője is

Szakáll István, a Meosz alelnöke, valamint a Mozgáskorlátozottak Dél Bács-Kiskun Megyei Egyesülete elnöke a kardiológián tapasztalható hosszú várakozási idő okát firtatta, valamint a csontritkulás vizsgálatának bajai bevezetését szorgalmazta.

A főigazgató elmondta: a beteg vizsgálata időbe telik, és egyéb kötöttségek is vannak, például 1 óra alatt hány beteg vizsgálható meg. „Persze igyekszünk változtatni, már csökkent a várakozási idő. Ugyanakkor az is előfordul, hogy valaki nem jelenik meg a foglalt időpontban. Dolgozunk a minél jobb ellátáson, de a kapacitásunk véges. Az nem fordul elő, hogy a beteget nem látjuk el.”

A csontritkulás vizsgálata kapcsán hangsúlyozta: a megfelelő gépek 20 millió forintnál is drágábbak, csak pályázati segítséggel tudnák beszerezni, ám egyelőre nincs ilyen kiírás. Várják a lehetőséget.