Tisztelt Betegeink!
Intézményünkben bevezetésre került az egységes Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR), amelynek célja, hogy betegeink szervezetten és a lehető legrövidebb várakozási idővel kapjanak ellátást a szakrendelésen.
A rendszer lényege, hogy a vizsgálatokra előzetesen időpontot lehet foglalni telefonon, személyesen vagy az EgészségAblak mobilapplikáció és az EESZT Lakossági portál e-Beutalók időpontfoglalás menüpontjában.
Az előjegyzésre érkező betegek TAJ számuk megadását követően húznak egy behívási sorszámot, a szakrendelésen (az eddigi név szerinti szólítás helyett) a sorszám alapján fogják behívni. Kérjük, a sorszámot tartsa magánál az ellátás befejezéséig!
A szakrendelésre a behívás úgy történik, hogy a hozott sorszám a betegtájékoztató monitoron jelenik meg egy csengő hang kíséretében és a monitor kiírja, hogy melyik ajtónál fogadják a beteget.
A JIR-t használó szakrendelésekre az Egészségablak applikáción,az EESZT Lakossági Portál és a 1812 telefonszámon keresztül is lehet időpontot foglalni, módosítani, vagy törölni azt. Az EgészségAblak, az EESZT Lakossági portál és a 1812 is használható mind a beutaló nélküli ellátások, mind az e-beutalók esetén.
Rendelőintézetünkben az alábbi szakrendeléseken lehet időpontfoglalást e-Beutalóval intézni:
- Általános Szemészet I.
- Anaesthesiológia Ambulancia
- Andrológia Ambulancia (Urológia)
- Belgyógyászat I. Ambulancia
- Bőr és nemibeteg Szakrendelés
- Diabétesz és Belgyógyászat II. ( Dr. Csongor)
- Diabetológia szakrendelés (Dr. Al-Nhmi Ahmed)
- Dietetika Tanácsadó
- Echocardiográfia
- EEG szakambulancia
- Endokrinológia és diabetológia (dr. Könyves)
- Érsebészet Ambulancia
- Fül-orr-gége Ambulancia I.
- Gasztroenterológia
- Gyermek és Csecsemő Ambulancia
- Gyermek és ifjúság pszichiátria
- Gyermek Gasztroenterológia
- Gyermek kardiológia
- Gyermek pulmonológia
- Gyermek sebészet
- Gyermekdiabetológia szakrendelés
- Gyermekszemészet Ambulancia
- Infectológia Ambulancia
- Kardiológia ambulancia – Dr. Major
- Kardiológia Ambulancia – Dr. Gyetvai
- Kardiológia Ambulancia – Dr. Kovács
- Konduktív terápia
- Logopédia
- Mozgásszervi rehabilitáció ambulancia
- MRI diagnosztika
- Neurológia Ambulancia
- Nőgyógyászat Ambulancia
- Ortopédia szakrendelés I.
- Ortopédiai szakrendelés II.
- Pulmonológiai szakellátás
- Reumatológia Szakrendelés – Dr. Erős Erzsébet
- Reumatológiai Szakrendelés – Dr. Somos Éva
- Röntgen Diagnosztika I.
- Sebészet ambulancia
- Szemészet Ambulancia II.
- Szemészet Szakrendelés IV. – Dr Galambos M.
- Szülészet Ambulancia
- Szülészet UH labor
- Újszülött Ambulancia
- Ultrahang
- Urológia ambulancia I.
- Várandósgondozás
Ez az intézményünkben – az előjegyzéshez – a páciensek számára elérhető rendeléseink listája, amennyiben a kiválasztott időpont foglalásakor nem látják a keresett egységet, azt jelenti, hogy a megadott időpontban a kiközölt előjegyzési időpontjaink már lefoglalásra kerültek, nincsen már ide foglalható szabad időpont.
Kérjük vegyék figyelembe az alábbiakat:
- Amennyiben nem a beutalón megjelenő rendelésre foglal időpontot,
- vagy nem beutalóköteles rendelés esetén nem a kívánt szakrendelésre foglal, ahová ténylegesen menni szeretne,
az időpontfoglalását nem áll módunkban elfogadni.
A 1812 telefonszámon az alábbi adatokat szükséges megadni az előjegyzést kérő azonosításához: édesanyja nevét, viselt név mellett a születési nevet, születés helyét és idejét.
Az EgészségAblak applikáción és az EESZT Lakossági portálon keresztül történő foglalásnál ezekre nincs szükség.
Természetesen a fenti időpontfoglalási lehetőségek mellett a korábbi, intézményi betegelőjegyzési lehetőségek is megmaradtak, melyekről EZEN AZ OLDALUNKON tudhat meg többet.
Kérjük az előjegyzett időpont előtt min. 15 perccel szíveskedjenek érkezni, illetve amennyiben valamilyen okból nem tudnak megjelenni az előjegyzett időpontban, mondják azt le, segítve ezzel a kórház munkatársainak munkáját, más páciensek előjegyzését. Köszönjük együttműködésüket!
