Hogyan látnak belénk az orvosok? címmel jelent meg az Országos Kórházi Főigazgatóság weboldalán egy, a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet által összeállított informatív cikk, mely az egyes képalkotó diagnosztikai eljárásokat tárgyalja.
A képalkotó diagnosztika célja, hogy a test belső szerkezetéről pontos képet adjon műtéti beavatkozás nélkül.
A röntgen a csontok és árnyékok gyors térképe. A testet meghatározott irányokból nagy energiájú, láthatatlan sugarak segítségével világítják át, melyek a különböző szöveteken eltérő mértékben képesek áthaladni. Gyakran használják például csonttörések, mellkasi panaszok stb. esetén. A digitális technológia lehetővé tett dinamikus röntgenvizsgálatokat is, amikor valós időben folyamatokat, mozgásokat néznek. Ilyen esetekben gyakran kontrasztanyagot is alkalmaznak, pl. ha a nyelés vagy a bélműködés folyamatát vizsgálják.
A CT vagy komputertomográfia egy rendkívül részletes belső térkép a testről. A módszer a röntgen továbbfejlesztett változata, a testet sok irányból világítják át röntgensugárral, majd a számítógép ezeket a felvételeket háromdimenziós képpé állítja össze. Így a szervek és az esetleges elváltozások minden oldalról vizsgálhatók. Számos esetben használják, de különösen hasznos súlyos baleseti sérüléseknél, koponyaűrben, hasűrben zajló folyamatok, eltérések vizsgálatakor.
Az MRI vagy mágneses rezonanciás képalkotás nem használ röntgensugarakat, ehelyett erős mágneses tér és rádióhullámok segítségével hoz létre rendkívül részletgazdag képet a test belső szerkezetéről. A módszer a szövetekben található vízmolekulákban lévő hidrogénatomok mágneses viselkedésén alapul. Az MRI különösen jól alkalmazható az agy, a gerincvelő, az ízületek, az izmok, illetve a hasi és kismedencei szervek vizsgálatára – olyan területeken is, ahol más képalkotó módszerek kevésbé pontosak.
Az ultrahang valós időben mutatja a szervek mozgását és működését, így olyan eltéréseket is kimutathatnak segítségével, amelyek más módszerekkel könnyen rejtve maradhatnának. A készülék magas frekvenciájú hanghullámokat bocsát a testbe, amelyek a különböző szövetekről visszaverődve képet alkotnak a monitoron. A vizsgálat nem jár sugárterheléssel, ezért akár többször is elvégezhető. Gyakran alkalmazzák a hasi szervek – például a máj, epehólyag, vese, hasnyálmirigy –, a pajzsmirigy, a szív, az ízületek, a lágyrészek és a nyaki erek vizsgálatára is. Várandósság során rendszeresen használják a magzat fejlődésének követésére.
Minden eljárás másra alkalmas, és mindegyiknek megvan a maga előnye, korlátja is. Hogy melyiket válassza az orvos azt meghatározza a vizsgálni kívánt testtájék, a feltételezett kórállapot, a páciens állapota, kórelőzményei.
Forrás, kép, teljes cikk:
Országos Kórházi Főigazgatóság
Megjelent: Baja, 2025.09.03.
