dr. TÓTH GÁBOR Ph.D.


„Ez a kórház nem így nézett ki hét éve!”

Dr. Tóth Gábor Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott

„Édesapám azt tanította: a tisztességes, rendes munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Úgy vélem, most ez történt. De az is eszembe jutott, hogy nem egyedül én kaptam ezt a rendkívül magas állami kitüntetést, hanem a kórház összes dolgozója, meg kicsit maga Baja városa is. Ez a közös munka elismerése. Persze, köszönettel tartozom szüleimnek – hiszem, hogy édesapám most odafenn örül –, a családomnak – feleségemnek, Katalinnak, gyerekeimnek (Bálint és Lili) – mert ahhoz, hogy én nyugodtan tudtam dolgozni, az ő segítségük, támogatásuk nagyon fontos volt.”

Mesék a valóságban is vannak. Nem hiszik? Íme, egy példa: egy vidéki város, a klinikákhoz mérten kis kórházának főigazgatója, dr. Tóth Gábor magas állami kitüntetésben részesült. Hasonlóra nem igen akad példa a város újkori történetében.

» Géczy Zsolt

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója részére március 13-án, pénteken a Pesti Vigadóban.

– Mi volt az ismerősök első reakciója? – kérdeztük immár bajai irodájában a főigazgatót.

– Megérdemelted, mondták legnagyobb örömömre sokan, és persze gratuláltak. Jó érzés, hogy így vélik a bajaiak, igazolja eddigi munkámat, illetve munkánkat.

– Mikor derült ki, hogy állami kitüntetést kaphat?

– A kórházi dolgozók javaslatát többen felkarolták, majd polgármesteri előterjesztés után a bajai képviselő-testület döntött úgy tavaly szeptemberi ülésén, hogy érdemesnek tart a kitüntetésre. Az egészségügyi államtitkárság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd a miniszterelnöki államtitkárság is egyetértett a javaslattal, végül kormányülésen döntöttek. Ez mintegy háromnegyed éves folyamat, mely a bajai felterjesztést követően teljes titokban zajlott. Először a bajai döntést követően tudtam a javaslatról, majd legközelebb a miniszterelnökségi államtitkárság tájékoztatott.

– A bajai testület döntését követően bizakodott?

– Igen is, meg nem is. Szinte meseszerűnek tűnt, hogy egy vidéki kisváros kórházigazgatója munkáját ilyen magas szinten elismerhetik. Tagadhatatlanul jó érzés! Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni: ebben a kórház valamennyi dolgozója benne van, az eddigi közös munkánkat díjazták.

– Mi lehetett a legfőbb indok?

– A legjobb példa talán, hogy a napokban ismét itt járt a BME energetikai professzora, aki 7 éve is átnézte a kórházat energetikai szempontokból. „Főigazgató Úr! Ez a kórház nem így nézett ki hét éve” – mondta. Mi, akik naponta látjuk az épületeket, nem látjuk ilyen élesen a hatalmas változásokat. Számos fejlesztés valósult meg, az új belgyógyászati pavilon mellett több fontos, régi épület megújult, ahogy a parkok is szépültek. Persze tudom, van még feladat bőven.
– Ugyanakkor azt sem feledem, hogy egykor sokan a kórház létjogosultságát vonták kétségbe. Ma már nem hiszen, hogy akad, aki úgy véli: nincs jövője a bajai kórháznak. Az országos tendenciával szemben sok fiatal orvos jön a városba, ami azt mutatja: jövőképet tudunk felmutatni a pályakezdőknek. Olyan körülmények vannak, melyek lehetőséget biztosítanak a gyógyító munkára.
– Tehát, ha eddig optimista voltam, akkor most még inkább az vagyok! Máshol most kezdik azokat a strukturális változtatásokat, melyekkel mi már kész vagyunk. Magasabb szintű szakmai betegellátás folyik, pozitív jövőkép van. Természetesen vannak további tervek: szélesítenénk és korszerűsítenénk az ellátási spektrumot. A fejlesztésnél most már elsőbbséget élvez a kimagasló orvos-technológiai háttér megteremtése (diagnosztika, labor stb.). Magasabb betegkivizsgálási szintet szeretnénk, a már meglevő kubatúra mellé. Ám azt tudni kell, hogy az amortizáció rendkívül gyors a műszereknél, s az új technikák is dinamikusan fejlődnek. A jelenlegi szint mellett gyorsan elmegy az idő. Azt is látom, hogy a következő uniós fejlesztéseknél új sürgősségi osztályt kell kialakítani, ahogy a gasztroenterológiai labor fejlesztése is időszerű.

– A lakosság is értékeli az erőfeszítéseket?

– Igen, pozitív elmozdulás tapasztalható. Nagyon jó, hogy örülnek a fejlesztéseknek, büszkék rá az emberek! A kitüntetés pedig felelősséget rak az ember vállára. Egyfajta jó értelembe vett eredményfelmutatási kényszert hoz, és további felelősségteljes munkára ösztönöz. Hozzáteszem: most kell tudni szerénynek maradni!

https://bajakorhaz.hu/wp-content/uploads/2019/11/kituntet6.jpg
Vissza az orvoskeresőhöz
WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől