dr. TIMÁR GYULA

https://bajakorhaz.hu/wp-content/uploads/2019/12/ideg1-e1593367970677.jpg

dr. TIMÁR GYULA

szakorvos, osztályvezető főorvos
  • / 1800, 2413

A Neurológiai Osztály bemutatkozik

A legszebb épületből a legmodernebbe költöznek

Nincs munkaerőhiány a Bajai Szent Rókus Kórház neurológiai (ideggyógyászati) osztályán. Dr. Tímár Gyula osztályvezető főorvos szerint az orvosok szeretnek itt dolgozni. A sokak szerint a legszebb, igaz alapos felújítást igénylő épületben székelő osztály irányítója csodát vár a költözéstől.

– A bajai kórházban kezdtem a pályát 1995-ben. Megbízottként 2008 óta, kinevezett vezetőként 2009. decembere óta irányítom az osztályt. Itt a legfiatalabb az orvosgárda, ennek megfelelően igazán jó hangulat uralkodik az osztályon. Nincs gond a létszámmal, fő feladatom megtartani az embereket. Ideális az ötfős létszám, fiatal a csapat, így mintegy 25 évre megoldott a bajai neurológia helyzete. Persze megvan a napi csábítás külföldről, lényegesen magasabb fizetésekkel. Ám itt egy fiatal, baráti társaság dolgozik együtt. Egyelőre elegendő visszatartó erőnek mutatkozik, hogy jó itt dolgozni! Ugyanakkor jelentősebb fluktuáció az ápolásban sincs, stabil a társaság. Elmondhatom, hogy a humán erőforrás megvan a feladatok ellátásához.

– Ami a technikát illeti, új lehetőségeket várunk az új épületbe költözéstől. Sok ígéret van műszerezettségünk javítására, az agyi erek vizsgálatára alkalmas készülék (TCD) ill. ideg és izom vizsgálatokra alkalmas készülék (ENG, EMG) is szerepel az ígéretek között. Ugyanakkor az is igaz, hogy a városi kórház funkciónak jelenleg is megfelelünk, CT vizsgálatra is folyamatosan lehetőség van, korszerű videó EEG készülékkel rendelkezünk, nyaki ér UH vizsgálatokat 15 éve végzünk. Az új épületben lesz egy hat ágyas stroke osztály, ahol megoldható a súlyos betegek biztonságos ellátása.

– Az osztály legfontosabb feladata egyébként is az, hogy a stroke (agyvérzés és agyi érelzáródás) betegekkel foglalkozzon. Ez teszi ki a munka nagy részét, de a neurológia szinte teljes spektrumát ellátjuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a megyében mi kezdtük el a minőségi stroke ellátást (agyérelzáródás vérrögoldó kezeléssel). 2005 óta zajlik ez nálunk, több megyei kórházban még most sem elérhető. 
A beavatkozás szakmai felkészültség és elszántság kérdése.
A vérrögoldó kezelésre szélütés esetén 3 órán belül van lehetőség, ezért fontos, ha valakinek szája félre húzódik, beszéde akadozóvá válik vagy keze meggyengül, mihamarabb kerüljön be kórházba.

– Jelenleg hivatalosan 20 ággyal működik az osztály. Sajnos, nagy kórtermekkel. Az 5 kórterem között 8-9 ágyas is akad. Viszont van egy 6 ágyas stroke szubintenzív kórterem is, igaz jelenleg külön finanszírozás nélkül. Az új épületben 2-3-4 ágyas kórtermek lesznek. Az ágyakra szükség van, hiszen gyakori a teltház. Osztályunk népszerű, betegeink jelentős része évek, évtizedek óta visszajár.

Betegeink kb. 1/3-a acutan a sürgősségi osztályról kerül be. Szakrendelésünkön előjegyzéssel zajlik a vizsgálat, epilepsia gondozás mellett változatos neurológiai betegségek (fejfájás, mozgás zavarok, szellemi leépülés, idegrendszeri gyulladás, szédülés) fordulnak elő. A neurológián a szakrendelést (9-15 órakor) ugyanazok látják el, akik az osztályon dolgoznak.

– Ami lényeges, az új helyen hivatalosan neurológiai és stroke osztály leszünk. Így a 20 neurológiai ágy mellé kapunk 6 stroke ágyat. Talán a vérrögoldó kezelést is fizeti majd az OEP, eddig ugyanis csak a kórházi vezetésnek köszönhetjük, hogy végezhetjük ezt a beavatkozást.

Munkánkkal elégedett betegek, hozzátartozók támogatását alapítványunk várja:
  Bajai Neurológiáért Közhasznú Alapítvány:
  Bankszámla szám: 10402513-50526670-70831002
  K&H Bank

 

Vissza az orvoskeresőhöz