Mikrosebészet cseppérzéstelenítéssel

Szemészet: jó szakorvosok, lelkiismeretes asszisztencia

 

A mikrosebészeti műtéteket, a jó szakorvosi gárdát és a kiválóan képzett asszisztenciát említi elsőként dr. Vass Péter főorvos, mikor az osztály legfontosabb jellemzőiről kérdezem.

Immár 2001 óta irányítja a Bajai Szent Rókus Kórház szemészeti osztályát. Korábban az egyik legszebb épületként nyilvántartott, ma már a neurológiának helyet adó régi ingatlanban, jelenleg a modernebb sebészeti tömb 5. emeletén. - Bár itt csak 15 ágy áll rendelkezésre, komfortosabb körülmények között fogadjuk a betegeket. A 2 és 4 ágyas kórtermekhez wc és tusoló is tartozik. Tehát a hotelszolgáltatás terén előreléptünk. Ugyanakkor telt házzal üzemelünk, hiszen ellátási körzetünkhöz mintegy 147 ezer ember tartozik Baja, Bácsalmás és Kalocsa vonzáskörzetéből. Ebből adódóan bizonyos műtéti területeken féléves várólista van - mondja az osztályvezető főorvos. Bírják a terhelést, ugyanis most egy 8 főből álló, jó szakorvosi gárda látja el a feladatokat. Rendszeresen járnak továbbképzésekre is, szaktudásuk alapos. Munkájukat jól képzett nővérek, asszisztensek és adminisztrátorok segítik, akik a hivatástudat magaslatán állnak. Lelkiismeretes tevékenységükre a járóbeteg osztályon is nagy szükség van, hiszen évente 20 ezernél is több páciens fordul meg az ambulancián.

- Ami a munkánkat illeti, megfelelően felszerelt műtő áll rendelkezésre a mikrosebészeti beavatkozásokhoz. Lehetőség van egy napos műtétekre is. Sőt, terjed a cseppérzéstelenítés az injekciózás helyett. Végzünk szemészeti lézer kezeléseket és glaukoma szűrést, gondozást computer vezérelt látótér készülékkel. Ugyanakkor sok a lencsés, szürkehályoggal kapcsolatos műtét is. Összesen évente  körülbelül 700 műtétet végzünk. Az új műtőblokkban jól működik a sterilitás, a zsiliprendszer, a szövődményes esetek száma bőven a statisztikai átlag alatt van. Elégedetlen betegünk alig akad, viszont sok pozitív visszajelzést kapunk - hangsúlyozza dr. Vass Péter.

Hozzáteszi: a bajai szemészet szürkehályog sebészetének alapjait édesapja, a korábbi osztályvezető főorvos, dr. Vass Zoltán teremtette meg. Nyugdíjasként máig besegít a szemészeti osztály fontos alappilléreit lerakó szakember.