Közel ötszáz maszk

458 maszkot varrtak meg maszkot varrtak meg a Sugovica Foltkör tagjai, legtöbben önkéntesen vállalt házi karanténban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók támogatására.

– Csütörtök reggeli megbeszélésünkön dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója ismét megerősítette: az intézmény ellátottsága megfelelő, a várt újabb szállítmány is rendben megérkezett, a maszkokat azonban mindenképpen hálásan fogadják a dolgozók családtagjai, valamint a szociális ágazatokban tevékenykedők, illetve a különféle otthonok lakói számára. Az átadást a jövő hétre tervezzük – ismertette a foltkör nevében Andrási Rita. Hozzátette: az akció hozadéka nemcsak azokat érinti, akiknek a maszkok készültek, a csoport számára ez a munka újabb lehetőséget teremtett az összefogásra, csapatépítésre. – Jó, hogy ezáltal is folyamatosan tarthattuk a kapcsolatot, tudtunk egymásról. A csoport tagjai egyébként ennél sokkal több védőmaszkot készítettek, hiszen önkéntesen ellátták maszkokkal a családtagjaikat, rokonaikat, barátaikat, többen varrtak további különféle jótékony célokra is. Közben pedig mi magunk is folyamatosan érezzük az aggodalmat a bizonytalan helyzet miatt – fogalmazott a foltvarró.

A felajánlott anyagmennyiséget már teljes egészében elhasználták, de továbbra is szívesen fogadják, ha valaki esetleg pamutvászonnal tudja támogatni a munkát. – Örömmel láttuk, hogy a városban többen is foglalkoznak maszkvarrással nagyobb tételben is, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt.

Vissza a hírekhez