Elsődleges a betegbiztonság

Nemrég kapta meg a Családbarát munkahely címet, máris újabb örömhírről számoltak be december 18-án a Bajai Szent Rókus Kórházban. Amint azt dr. Tóth Gábor főigazgató elmondta: a szülészet-nőgyógyászat az új, alig öt éve átadott épületben működik, így felújításra nem volt szükség, ezért a betegbiztonság növelése érdekében pályáztak. Az osztály falait (4500 négyzetméteren) úgynevezett fotokatalitikus, felületaktív festékbevonattal látták el, amely hosszú időre garantálja a higiénikus körülményeket. Speciális technológiájának köszönhetően a fény segítségével közömbösíti a kórokozókat, és meggátolja a penészgombák megtelepedését. Ugyanezen bevonattal ellátták mindazokat a kiegészítő felületeket is – kilincseket, fogantyúkat, ágyvégeket, kapcsolókat, de még a számítógépek billentyűzetét is – 250 négyzetméteren, amelyekkel a betegek és a személyzet tagjai a leggyakrabban érintkeznek. Így az intézkedés nemcsak a betegek, hanem az egészségügyi dolgozók biztonságát is szolgálja.

– A betegek mindebből annyit érzékelnek, mintha történt volna egy tisztasági festés, holott a beruházás ennél sokkal jelentősebb – értékelte dr. Mátrai Tibor osztályvezető főorvos. A mintegy 40 millió forint értékű festésen kívül a pályázat eszközbeszerzést is lehetővé tett 18 millió forint értékben, így vásároltak nyolc szoptatós fotelt, három bébi dopplert, újszülött melegítő lámpákat, digitális csecsemőmérlegeket és egyéb olyan felszereléseket, amelyek megkönnyítik az újszülöttek gondozását, illetve fokozzák a kismamák komfortérzetét.

A munkálatok mintegy három hétig tartottak, ez idő alatt a zökkenőmentes működést Mikóné Róka Krisztina főnővér szakértelme és leleményessége, valamint az osztály összes dolgozójának remek együttműködése biztosította.

Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is szemügyre vette a fejlesztést. Mint elmondta: jelen intézkedés illeszkedik a kormány családbarát politikájába, és mivel egyre több gyermek születik, ez esetben az újszülöttek és a kismamák biztonságát tartották szem előtt.

A bajai kórházban évente mintegy félezer újszülött jön a világra, a kórház személyzete igyekszik a bent töltött napokra a legjobb körülményeket biztosítani, így például egy alternatív szülőszoba is a kismamák rendelkezésére áll.

Sándor Boglárka

Vissza a hírekhez