50 esztendő kórházban

Két, öt évtizede kórházban dolgozó főorvost, dr. Küttel Pétert és dr. Huszár Gergelyt köszöntöttek a bajai intézményben.

A szokásosnál ünnepélyesebb hangulatban telt november 4-én a főorvosi értekezlet a Bajai Szent Rókus Kórházban. Az ajtó előtt egy hatalmas torta várta a végszót, s mintegy fél óra elteltével begördítették a tárgyalóba. Dr. Tóth Gábor főigazgató ugyanis bejelentette az utolsó napirendet, a köszöntést. Dr. Küttel Péter szülész-nőgyógyász és dr. Huszár Gergely traumatológus egyaránt 50 esztendeje dolgozik, ez alkalommal gratuláltak a kollégák, továbbá levélben köszöntötte őket Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

Miután felvágták a tortát, meghatódva mondtak köszönetet. Dr. Küttel Péter Kaposvárról érkezett Bajára 1971-ben.Köszönöm, hogy gondoltatok ránk. 50 év nagy idő, szerencse, hogy megélhettem, ez a legfontosabb. Ráadásul 75 évesen még dolgozom is.

Kérdésünkre elmondta: ha ismét döntés előtt állna, nem habozna: gyakorló orvos lenne, kórházi szakember. – Régen persze más volt, sokkal többen voltunk, és sokkal több szülés volt. Természetesen a technika is megváltozott jelentősen.

Dr. Huszár Gergely traumatológus, ortopéd szakorvos 1969 őszén, Szolnokon kezdet a szakmát, majd Baján volt katona, s ide is nősült.  Mint mondja, a nehéz hétköznapokon a betegek visszajelzései vitték előre. – Elmúlt ötven év, van olyan, amelyik kettőnek számít. Emlékszem, amikor a kislányom toltam, kérdezte, miért köszön nekem mindenki. Na, ez volt a legnagyobb paraszolvencia, amit valaha kaptam!

A főigazgató úgy fogalmazott: öt évtized az egészségügyi szakmában szellemileg és fizikailag is megterhelő, a tapasztalt főorvosok tudására viszont nagy szükség van. – Ha van szakma, amibe jó értelembe vett módon bele kell öregedni, az az orvoslás. Ahogy az ember halad az életkorban, lát eseteket, és visszagondol ezekre. A türelem és az empátia is inkább az idősebb kollégákban van meg, ahogy a kellő figyelem is, ami a jó orvos jellemzője – mondta el dr. Tóth Gábor az ünnepi eseményen.

Vissza a hírekhez