A születésszám emelkedő tendenciát mutat

A magyar kormány családtámogatással kapcsolatos döntésiről készült közvélemény kutatás. A megkérdezettek közül 10-ből 8 ember örül, hogy a támogatások középpontjába a családok kerültek. A kutatás rávilágít arra, hogy a szavazók döntő többsége (pártszimpátiától függetlenül) egyet ért az ilyen jellegű támogatások mértékének növelésével. A téma a Baján megrendezett Család- és egészségpolitika című konferencián is szóba került. Itt, mások mellett, dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója is előadást tartott. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a kórház vezetőjével.

Gondolom, Ön is egyet ért, hogy a demográfiai adatok és az egészségügy színvonala között szoros összefüggés van. Ebből a szempontból hogyan értékeli Felső-Bácska jelenlegi helyzetét?

– Sajnos, térségünket is azok az általános tendenciák érintik, amelyek Magyarországon megfigyelhetőek. A születendő gyermekek száma kevesebb, de örömmel számolhatok be arról, hogy az utóbbi 2-3 évben a születésszám emelkedő tendenciát mutat. Mindez összefüggésben van az elmúlt évek kormányzati intézkedéseivel.

Az elmúlt években több területen is komoly fejlesztések történtek a bajai kórházban. Érezhetjük ezek pozitív hatásait?

– Feltétlenül, hiszen ezek a fejlesztések nemcsak a gyermekvárásnak és születésnek a feltételeit javították jelentősen, hanem ennek következtében a lakosság úgynevezett egészségben eltöltött éveinek száma is jelentősen nőtt. Kórházunkban, az utóbbi években a kubaturális megújulás (új belgyógyászat épület, pszichiátria épület, mozgásszervi rehabilitáció, sürgősségi betegellátó) ehhez nagyban hozzájárult. Ezen fejlesztések több mint 6 milliárd forint értékűek.

Az egyik kórházi sajtótájékoztatón hangzott el: „Nemcsak gépeket, eszközöket kell vásárolni, azokat megfelelő módon működtetni is kell.” A szakképzés területén mennyire sikerült előrelépni az elmúlt időszakban?

– Természetesen nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a gép önmagában nem gyógyít, ahhoz kell az ember is. Ez az egészségügyi szolgáltatásokra kiemelten érvényes. Éppen ezért minden lehetőséget megragadunk, hogy a dolgozók szakmai képzéseit folyamatosan emeljük.

Ha röviden szeretné összefoglalni a demográfiai folyamatok kedvező változásainak feltételeit, mely pontokat jelölné meg?

– Az egészségügy optikáját tekintve mindenképpen fontos a terhességgondozás, a megszületett gyermekek magas szintű ellátása. Ugyanide tartozik az idősebb korosztály egészségmegőrzésének fontossága. Ebben próbál kórházunk térségünkben minél nagyobb lehetőséget nyújtani a lakosság számára.

Sok fejlesztés történt az elmúlt időszakban, de közel sincsen vége. Mit irányoztak elő a következő évekre a Bajai Szent Rókus Kórházban?

– Az egynapos sebészeti ellátás keretein belül igyekszünk lehetővé tenni, hogy a műtétet követően kevesebb időt töltsenek a betegek kórházban, hiszen családi környezetben, szeretteik körében „gyorsabb” a gyógyulás. Fontos megjegyezni, hogy az orvostudományban a technikai fejlődés gyors, éppen ezért a ma korszerűnek számító eszközök gyorsan elavulnak, ezek cseréje, újak bevezetése szüksége. Ilyen fejlesztési terv az MR-vizsgálat, a térhatású endoszkópos rendszerek használata.

Vissza a hírekhez