Hússzal több véradó

Hússzal többen adtak vért az önkormányzat és a Bajai Szent Rókus Kórház Egészségfejlesztő Irodája (EFI) által iskola osztályok által meghirdetett véradó verseny keretében. A harmadik alkalommal meghirdetett esemény célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a segítségnyújtás ezen formájának fontosságára. Ötletgazdaként Csubákné Besesek Andrea alpolgármester azért indította útjára a kezdeményezést, hogy a diákok adott időintervallumban minél több donort toborozzanak. A véradók mindig jelezték, melyik iskola mely osztálya számára regisztrálják a részvételt. Az az osztály nyer, akinek a legtöbb felnőttet – rokont, családtagot, ismerőst, barátot stb. – sikerül mozgósítani.

Az idei verseny díjátadójára március 12-én várták az érintetteket a városháza dísztermébe. Csubákné Besesek Andrea köszönetet mondott a lelkes diákoknak és az őket támogató tanároknak. Míg tavaly 13 tanintézmény 104 osztálya, addig idén 16 intézmény 123 osztálya nevezett be. Összesen 347 véradót mozgósítottak. – A fiatalság összefog, és segít! A versenynek köszönhetően évről évre emelkedik a donorok száma. Bízunk benne, hogy ez a jövőben is így marad – értékelte az alpolgármester.

A harmadik helyen holtverseny alakult ki. A Szent László ÁMK 12/A és a III. Béla Gimnázium 7/B osztálya 13 főt mozgósított, így mindekét csapat 25 ezer forintos támogatást kapott osztálykirándulásra. Második helyen végzett a Sugovica Sportiskolai Általános Iskola 4/C osztálya, 25 véradóval, 35 ezer forintos kirándulási támogatással. Az élen a III. Béla Gimnázium 12/C osztálya végzett: 43 felnőttet vontak be a programba, ráadásul három új véradót is megnyerve az ügynek. Igyekezetük jutalma 55 ezer forint, osztálykirándulásra.

A véradók között is sorsoltak ki díjakat: az EFI által felajánlott ajándékcsomag nyertese Alazsity Józsefné (Gara), míg az önkormányzat két csomagját Győrfi Bereniké és Szévaldné P. Bernadett kapja meg.

Vissza a hírekhez