Folyamatosan embereken segítenek

Vidám és megható pillanatokban is bővelkedett a Bajai Szent Rókus Kórház december 13-i karácsonyi összejövetele. Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: a kórház folyamatosan fejlődő intézmény, amelynek legfontosabb tényezői az emberek, akik szakszerűen végzik munkájukat, vigyázzák a betegeket.

Fercsák Róbert polgármester szerint a kórházi dolgozók a leggazdagabb emberek, hiszen az év 365 napján szívvel-lélekkel dolgoznak az emberekért, ezt a hivatást pedig csak szeretetben gazdagon lehet végezni. – Kívánom, hogy ebből a szeretetből minél többet kapjanak vissza.

A fenntartó nevében dr. Korpácsi Balázs hangsúlyozta: ebben az intézményben állandóan ég a villany, állandó az ügyelet, és rengeteg jó hír kelhetne szárnyra, hiszen folyamatosan embereken segítenek.

Dr. Tóth Gábor főigazgató felsorolta az idei fejlesztéseket (műszerek, eszközök és szolgáltatások terén is történt bővülés). A legfontosabb lépések között említette a nyaraló bérlését, amelyet a kórházi dolgozók a jövőben is igénybe vehetnek. Kiemelte: az év során 16 kórházi baba született, de jelenleg is hét kisbabát várnak.

Az ünnepi hangulatot a Liszt AMI diákjai és tanárai (Kunosné Dankó Ilona és Horváth Katalin) fokozták karácsonyi muzsikával, majd átadták az elismeréseket. A Róna Dezső Emlékplaketten idén két olyan orvos kapta meg posztumusz, akinek élete és pályafutása szorosan kapcsolódott a kórházhoz, a gyógyításhoz, a tudományos és ismeretterjesztő tevékenységhez, példaként állva a gyógyítók társadalma előtt: dr. Nyikos Erzsébet és dr. Bálint Gábor elismerését a család vette át. A Bajai Szent Rókus Kórházért díjat Vereczkei Zsolt immár Prima-díjas paralimpiai bajnok kapta, akinek legendás paralimpiai úszásait bejátszásról megnézhették (és megtapsolhatták) a jelenlévők.

Vissza a hírekhez