Megbecsülik a munkájukat

Baja adott otthont az egészségügyi ágazatban dolgozó titkárnők 23. országos szakmai találkozójának. Május 23-án, a Duna szálló konferenciatermében Csubákné Besesek Andrea alpolgármester üdvözölte a mintegy 50 résztvevőt. „Az egészségügy nagy átalakulásokon megy keresztül. Fontos, hogy ehhez felzárkózzanak azok is, akik segítik az orvosok, intézményvezetők, egészségügyi szakszemélyzet munkáját. Szükség van a továbbképzésükre, hogy felkészültek legyenek.” Hozzátette: megtisztelő, hogy Baja ad otthont a rendezvénynek.

Házigazdaként a szervező Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója, dr. Tóth Gábor mondott köszönetet a résztvevők kitartó és körültekintő munkájáért, biztosítva őket a mindenkori feljebbvalók megbecsüléséről.

A szakmai program első előadója, Kovács István nagykövet (KKN) a protokoll ősi tudományába avatta be hallgatóit. Elmondta: ez a több mint 2000 éve létező szokásrendszer minden szakmát abban segít, hogy képviselői jobban tudjanak kommunikálni. Kiemelte: a protokoll alapjai nem változnak, de rugalmasan igazodnak az élethez, a változó körülményekhez, életritmushoz. Az írásbeli része is kiemelt jelentőséggel bír a hivatalos levelek, meghívók, névjegykártyák és rendezvények szervezése tekintetében.

Az előadások és szakmai tanácskozás mellett a szervezők arról is gondoskodtak, hogy a résztvevők szabadidős és gasztronómiai élményekkel is gazdagodjanak a rendezvény három napja alatt.

Vissza a hírekhez