A legszebb emberi hivatás

A Bajai Szent Rókus Kórházban idén is a Turisztikai Központ volt Baján az Ápolók Nemzetközi Napja ünnepség helyszíne. A Bajai Szent Rókus Kórházban az Év ápolója díjat Szikszai Ildikó érdemelte ki. A kitüntetést Schwalm Beáta, a Nővér Alapítvány alapítója és Göbl Vilmosné ápolási igazgató adta át (és az I. Belgyógyászat főnővére vette át). A szülészet-nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a mozgásszervi rehabilitáció kollektívája kapott 100 ezer forintot, amit továbbképzések költségeire fordíthatnak, a legjobb asszisztens díját Faragó Ferencné vette át.

Június 16-án, pénteken délután a Petőfi-szigeti épületben dr. Munczig Dénesné kulturális referens ismertette a programot. A Himnuszt a Rábl színpad tagjaival énekelték el az egybegyűltek, majd dr. Tóth Gábor főigazgató megnyitotta az ünnepséget. – Sokadik tudományos konferenciánkat szervezzük, egyre népszerűbbek, amit az érdeklődők gyarapodó létszáma is mutat. A mait az ápolási igazgató szervezte, a szokásos lelkesedéssel és szakértelemmel, köszönjük neki. Jövőre veletek ugyanitt!

A köszöntők sorát Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselő nyitotta. – Önök az év minden napján a beteg, elesett emberek felé fordulnak. Olyan szolgálat ez, ami teljes embert kíván. Az elmúlt években közös munkával jelentős fejlesztések történtek a kórházban, így megfelelő körülmények állnak rendelkezésre a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz. Fontos, a jó szakorvos, de a kép az Önök munkájával teljes. Köszönjük az áldozatos munkát, az egész éves szolgálatot!

Dr. Horpácsy Balázs egészségügyi főtanácsnok (ÁEK Dél-Alföldi térség) az alkalmazkodóképesség fontosságát hangsúlyozta. – Talán ez a legfontosabb az egészségügyben. Naponta találkoznak betegekkel, a tapasztalatok egyre gyarapodnak, használják ki ezeket az élet minden területén.

Csubákné Besesek Andrea alpolgármester kiemelte: a hivatás több mint munka. – Mások megmentésére, segítésére teszik fel mindennapjaikat az ápolók. Ehhez erő, kitartás, szív, lélek és empátia kell. Sok sikert!

Csík Julianna, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy napi, fokozódó terhek mellett fontos néha megállni, ünnepelni. Erre kiváló alkalom az Ápolók napja, mely ugyanakkor komoly konferencia is, ahol sok új ismerettel gazdagodnak a megjelentek.

Göbl Vilmosné ápolási igazgató köszöntőjében elmondta: az áldozatos munkát végző ápolókra emlékszik az Ápolók Nemzetközi Napján a világ. Ugyanakkor a honi országgyűlés 2014-ben február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnapját a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította, így ismerve el az ápolási tevékenység fontosságát. – Olyan hivatás ez, ami fizikai és lelki erőt, fáradhatatlanságot és önfegyelmet követel. A bajai kórház egyrészt továbbképzésekkel, másrészt családias hangulat kialakításával igyekszik megfelelő körülményeket teremteni a dolgozóknak. Az infrastruktúra és az eszközpark is megújult ennek érdekében – sorolta az ápolási igazgató. Hozzátette: ez a legszebb emberi hivatás. „Tisztelni és szeretni kell a beteget! Ma ünnepelhetünk, a sors szép hivatást adott nekünk, de naponta mindent elölről kell kezdeni következetesen.”

A hagyományoknak megfelelőn dr. Szluha Gyula főorvos elszavalta az alkalomra írt versét, majd megkezdődött konferencia. Idén előadó volt többek között dr. Pintér Veronika főgyógyszerész, Guti Rita és Vida Krisztán fizioterápiás szakasszisztens, gyógymasszőr, dr. Masalmeh Ahmad sebész főorvos, Sallai Erika diplomás ápoló, dr. Zagyi Boglárka klinikai táplálási tanácsadó, Mészáros Lívia dietetikus és Hal Melinda pszichológus.

A tanácskozást követően műsort adott a Rábl színpad, majd átadták a kitüntetéseket. Pohárköszöntőt mondott dr. Fenyő József, osztályvezető főorvos (SBO), megköszönve valamennyi dolgozónak az erőn felüli, megfeszített munkát.

Az ünnepség zenés, táncos esttel zárult.

Vissza a hírekhez