Nézőpontváltás: színházzal a rák ellen!

Országos, rákellenes színházi egészségfejlesztési program indult útjára májusban Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta® elnevezéssel. A kezdeményezők felkérésére a Bajai Fiatalok Színháza is csatlakozik, tájékoztatott Ottmár Attila művészeti vezető. A kezdeményezés még 2015-ben a Pesti Magyar Színházban indult, amikor október első vasárnapján a színház közönsége előtt a Chioggiai csetepaté című vígjáték női szereplői feltűzték a rózsaszín szalagot.

A Nézőpontváltó® a Pesti Magyar Színház és a Magyar Rákellenes Charta szervezeteinek stratégiai partnerségével, az onkológia különböző területén dolgozó szakemberek közreműködésével és színházak csatlakozásával vált országos méretű kezdeményezéssé. A 2016/2017-es évadtól megvalósuló komplex programmá az Emberi Erőforrás Minisztériumának az egészségügyért és a kultúráért felelős államtitkárságának közös fővédnökségével. A program célja egyrészt a figyelemfelhívás az egészségtudatos életvezetésre – ezen belül a mentális rekreációra, például a színházba járásra –, mint a rákbetegség kockázatának csökkentésére irányuló megelőzés egyik lehetséges eszközére, valamint a rákszűréseken való részvétel fontosságára. Másrészt több irányú edukációs tevékenység a XXI. század kínálta digitális csatornákon használható eszközök igénybevételével a szeptemberi évadkezdéstől működő www.nezopontvalto.hu portálon.

Október 2-án a Bajai Fiatalok Színházának tagjai az Egy asszony illata című produkciójuk utolsó előadásának estéjén csatlakoznak a programhoz a Bácskai Kultúrpalotában. (Jegyek még válthatók az előadásra a jegyirodában.) A 18 órakor kezdődő előadás előtt Ottmár Attila olvassa fel az üzenetet, majd a produkció ünnepélyes szalagtűzéssel és fotózással zárul.

Az előadásra meghívták a Daganatos Betegek Klubjának tagjait is. Számukra az Egészséges Baja Városért Közalapítvány 15 jegyet vásárol meg. Dr. Zöld Lászlóné tanácsnok, a közalapítvány titkára elmondta: nagyon jó kezdeményezésnek tartja a színházi akciót. – Ez közös ügy, egyre több az érintett, fontos, hogy minél több csoport vállalja a küzdelmet és a támogatást. Közalapítványunk már 18 éve jó kapcsolatot ápol a Daganatos Betegek Klubjával, támogatjuk rendezvényeiket, részt veszünk kirándulásaikon. Minden év őszén közös sétát teszünk, hogy felhívjuk a figyelmet a rákszűrés fontosságára, majd hagyományosan fát ültetünk a Déri-kertben.

Dr. Kelemen Veronika, a BaFiSz projektmenedzsere elmondta: a Daganatos Betegek Klubjának elnöke könnyek között köszönte meg a felajánlást. –Tavaly, az egészségesen élő bajai családok éve keretében már ajándékoztunk színházjegyeket a klubnak. Ezúttal is nagy szeretettel várjuk.

Vissza a hírekhez