A felismerés fontossága

Akadozó beszéd, elgyengült végtagok, zsibbadó, félrehúzódó száj. Ezek az egyértelmű tünetei a szélütésnek. A kései felismerés miatt több ezer a halálos esetek száma. Némi odafigyeléssel pedig könnyen megelőzhető a stroke kialakulása.

Évente 45-50 ezer ember szenved szélütést Magyarországon, amelybe a betegek közel 20 százaléka belehal. A stroke az agy területeinek hirtelen kialakuló átmeneti, vagy végleges károsodása, melyet vérkeringési zavar okoz. Dr. Tímár Gyula neurológus, a Bajai Szent Rókus Kórház osztályvezető-főorvosa kérdésünkre elmondta: három fontos tünetre kell figyelni. „Ezek jelentkezése esetén 70-80 százalék eséllyel tényleg szélütésről van szó. Ha valakinek félrehúzódik a szája, beszéde akadozóvá, érthetetlenné válik, illetve ha valamelyik végtagja meggyengül. Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni.”

A főorvos hozzátette: nagyon fontos, hogy a tünetek észlelése esetén azonnal értesítsük a mentőket, hiszen a panaszok megjelenésétől számított 4,5 órán belül tudják kezelni a kialakult betegséget.

Reményi László mentőtiszt tájékoztatása szerint, ha egy enyhébb stroke-ról van szó, akkor az alapvető paraméterek (pulzus, vérnyomás, vércukor értékek) mérésével kezdik. „Az a cél, hogy a beteg minél előbb bekerüljön kórházba. Ott CT vizsgálattal kizárják, hogy nincs vérzés, és akkor azonnal meg kell kezdeni a vérrög feloldó kezelést. Vérzéses stroke esetén más az eljárás.”

A mentőtiszt elmondta, sok beteg az egyértelmű tünetek észlelésekor sem értesíti a mentőket, pedig gyakran perceken múlhat a felépülés. Ugyanakkor a dohányzás és alkoholfogyasztás csökkentésével, valamint a vérnyomás, a vércukor- és a koleszterinszint rendszeres ellenőrzésével a kockázata mérsékelhető.

Vissza a hírekhez